Три пряхи


A három fonóasszony


Жила-была на свете девица-ленивица и прясть не охотница, и как бы мать ее к тому ни принуждала, а заставить прясть не могла.
Наконец, и до того дело дошло, что мать однажды не вытерпела, рассердилась и побила дочку, а та стала голосом плакать.
Как раз в это время ехала мимо королева, и когда услышала плач, приказала лошадей остановить, вошла в дом и спросила мать, за что она так бьет свою дочь, что ее крики слышны даже на улице.
Матери совестно было обнаружить лень своей дочки, и потому она сказала: "Да вот никак ее от пряжи не отбить - все хочет прясть да прясть, а я-то бедна и не могу для нее постоянно иметь лен наготове".
Тогда королева отвечала: "Я более всего люблю прясть и более всего бываю довольна, когда кругом меня шуршат колеса самопрялок: отпустите вашу дочь со мною в мой замок - там у меня льну довольно, может себе прясть, сколько душе угодно".
Мать была радешенька, и королева увезла ее дочку с собою. По приезде в замок королева повела девушку вверх и показала ей три комнаты, снизу доверху полнешеньких чудеснейшего льна. "Вот перепряди мне весь этот лен, - сказала королева, - и когда перепрядешь, я тебя отдам замуж за моего старшего сына; не посмотрю я и на то, что ты бедна - твое неутомимое старание заменит тебе приданое".
Бедная девушка перепугалась: она не могла и подумать перепрясть такую силу льна, хотя бы она над ним и триста лет просидела, и работала бы с утра и до вечера не покладая рук.
Оставшись одна, она стала плакать и так три дня просидела, пальцем не шевельнувши.
На третий день пришла королева и очень удивилась, увидевши, что еще ничего не напрядено; но девица извинялась тем, что она все очень скучала по дому матери своей и потому не начала еще работать. Королева ее выслушала, но уходя от нее, сказала: "С завтрашнего дня ты должна начать работать".
Когда девица опять осталась одна, то уж решительно не знала, что ей делать, и в горе подошла к окошку.
Вдруг видит, входят во двор три бабы: у одной нога широкая-преширокая и приплюснутая, у другой нижняя губа такая большая, что на подбородок отвисла, а у третьей большой палец на руке огромный!
Они остановились перед окном, взглянули вверх и спросили девушку, о чем она горюет? Она стала жаловаться им на свою беду, и тогда те предложили ей свою помощь и сказали: "Если ты нас к себе на свадьбу пригласишь, нас не постыдишься и назовешь своими тетушками да за стол с гостями посадишь, то мы тебе твой лен напрядем и притом в самое короткое время". - "От души буду вам рада, - отвечала девица, - входите же скорей и сейчас принимайтесь за работу".
Тогда впустила она этих трех диковинных баб к себе и в первой комнате со льном устроила им выемку, в которой они уселись и принялись прясть. Одна тянула нитку из кудели и вертела колесо, другая смачивала нить, третья скручивала нитку и постукивала пальцем о стол, и как ни стукнет, так и падает наземь известное количество пряжи, и притом самой тонкой.
От королевы она укрывала своих трех прях, и когда та приходила, указывала ей только на груду пряжи, так что та не знала, как и расхвалить ее. Когда первая комната опустела, принялись за вторую, а там и за третью - и ту скорехонько опростали.
Затем три бабы-пряхи распрощались с девицей и сказали ей: "Не забудь только обещанного нам - в том твое счастье".
Когда девица показала королеве пустые комнаты и громадную кучу пряжи, та стала готовить свадьбу, и жених заранее радовался, что жена у него будет такая искусная и старательная, и нахвалиться ею не мог. "У меня есть три тетки, - сказала девица королеве, - и я от них много добра видела, так я и не могу забыть о них в счастье; а потому позвольте их пригласить на свадьбу и посадить с нами за один стол". Королева и жених сказали: "Почему бы нам это не дозволить?"
Когда торжество началось, три тетки вошли в залу, очень странно одетые, и невеста, обращаясь к ним, сказала: "Милости просим, милые тетушки!" - "Ах, - сказал жених, - как это ты можешь дружить с такими уродами?"
Затем он подошел к одной из трех прях, с широкой ступней, и спросил: "Отчего это у вас ступня такая широкая?" - "От нажима, - отвечала она, - от нажима".
Тогда жених подошел к другой пряхе и спросил: "Отчего у вас губа такая отвислая?" - "От смачивания, - сказала она, - от смачивания".
Тут обратился он к третьей: "Отчего у вас такой большущий палец?" - "От скручивания нитки, - сказала она, - от скручивания нитки".
Королевич испугался и сказал себе: "Ну, уж моя-то красавица-жена и не притронется к колесу самопрялки".
Так и избавилась она от необходимости прясть эту несносную льняную пряжу!
Volt egyszer egy szegény asszony s ennek egy leánya. Ez a leány olyan lusta volt, hogy hetedhétországban nem volt párja a lustaságban. Hiába kérte az anyja szép szóval, csúf szóval, hogy: fonj, Pila fonj, annak ugyan beszélhetett, az egyik fülén be, a másikon ki, Pila csak egy orsó fonalat sem font, kezét, lábát összerakta s lustálkodott egész nap. De bizony az asszonyt elhagyta a béketűrése, elé a guzsaly nyelét s úgy megrakta Pilát erről is, túlról is, hogy bőgve szaladt ki az utcára. Éppen akkor járt arra felé a királyné aranyas hintaján, látja a leányt, hallja keserves sírását, megesett a szive s bement a szegény asszonyhoz, hadd kérdje meg, mért verte meg a leányát. A szegény asszony szégyelte megvallani az igazat s azt mondta a királynénak:
- Jaj, lelkem királyném, hogy ne vertem volna meg. Mindég fonni akar ez a leány, én pedig szegény asszony vagyok s nem győzöm kenderrel meg lennel.
- Bizony ha annyira szereti a fonást, add hozzám a lányodat, van ott len is, kender is elég, fonhat, a míg a kedve tartja.
Hiszen örült a szegény asszony, adta jó szivvel a leányát, hogy ne adta volna, de bezzeg ment a leány is örömmel, hogy ne ment volna! Gondolta magában, még csak ott lustálkodhatik Isten igazában.
Na, megérkeznek a palotába s ott a királyné mindjárt elvezeti a leányt egy nagy szobába, mely az aljától a padlásig telistele volt kenderrel. Mondta a leánynak:
- No Pila, ülj le ide s fonjad a kendert. Ha mind felfonod, ami itt van, nem nézem a szegénységedet, feleségül vetetlek a legidősebb fiammal.
Hej, Uram Jézus, megijedt a leány, de hogy megijedt! Hiszen annyi kender volt ott, hogy élne háromszáz esztendeig s fonna mindennap reggeltől estig, akkor sem tudná felfonni. Mikor magára maradt, elkezdett sírni keservesen s három nap úgy űlt magában, mint a halálraitélt. Jő negyednap a királyné, hadd lám, mennyit font Pila, s erősen elcsudálkozott, mikor látta, hogy még bele sem kezdett.
- Hát te mit csináltál három teljes nap? kérdezte a királyné.
- Felséges királyném, meg ne haragudjon, de örökösen sírtam, merthogy távol estem az édes anyámtól.
- Hiszem, hiszem, mondotta a királyné, de holnap reggel mégis csak kezdj bele a fonásba.
Na, most már csakugyan elkeseredett a leány, nem tudta mit kezdjen, merre facsarodjék nagy szorultságában. Egy darabig űldögélt, aztán fel s alá járt a szobában, gondolt erre, gondolt arra, mindenre gondolt, csak éppen a fonásra nem. Nagy bújában, bánatjában kihajolt az ablakon s nézett le az útra, hátha valahogy innét megszabadulhatna. Amint nézdelődnék, arra felé tart három öreg asszony. De még ilyen asszonyokat sem látott világ életében. Az egyiknek olyan széles volt az űlőkéje, mint egy kemence, a másiknak az ajaka térdig fittyent, a harmadiknak pedig vastag, kemény volt a hüvelykujja, de olyan vastag, olyan idétlen, hogy megborzadott tőle.
Megáll a három asszony az ablak alatt, felnéznek, látják a leányt kisírt szemmel s kérdik: mi baja? Elmondja a leány, hogy mely nagy bajba keveredett, de a vén asszonyok nagyot kacagtak: hát még ez is baj?
- Tudod, mit? Ha megigéred, hogy meghivsz a lakodalmadra, asztalod mellé űltetsz, mind egy szálig felfonjuk a kendert.
- Hogyne hívnálak meg, örvendezett a leány, csak jertek be s fonjatok!
Fölmentek a vén asszonyok, mindjárt fonni kezdtek, pergett a három orsó, fogyott a kender, de úgy fogyott, hogy az csupa csuda. A királyné mindennap meglátogatta Pilát, de a vén asszonyokat ügyesen elrejtette s a királyné nem győzte dicsérni a leányt: bizony mondom, ilyen ügyes fonóleányt még nem láttam. Csak fonj, Pila, fonj, bíztatta a királyné s én is megtartom a szavamat.
Még három nap sem telt el, a vén asszonyok mind egy szálig felfonták a kendert, elbúcsuztak Pilától, de ugyancsak lelkére kötötték, hogy meg ne feledkezzék róluk.
Jött a királyné, látja, hogy Pila mind felfonta a kendert, hivatja a fiát, ez is örült, hogy az anyja ilyen ügyes, szorgalmatos leányt szerzett neki. Nem is gondolkozott sokáig a királyfi, azt mondta: te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagy harang válasszon el minket.
No, jó, kitűzték a lakodalom napját s Pila nem is feledkezett meg a három vén asszonyról. Azt mondta a királynénak s a királyfinak, hogy van neki három nagynénje, szeretné, ha azokat is meghívnák a lakodalomra. Jószívvel teljesítették a kivánságát, meghívták a vén asszonyokat, azok el is jöttek pontosan, de a királyfi majd hanyatt esett, mikor meglátta az éktelen csúf asszonyokat.
- Hogy lehet ilyen szép leánynak ilyen csúf atyafisága? kérdezte a királyfi elszörnyüködve. De még nem is felelhetett Pila, a királyfi odament a széles-lapos ülőkéjű asszonyhoz s kérdezte tőle:
- Ugyan bizony, néne, mitől laposodott úgy meg a kend ülőkéje?
- Jaj, lelkem királyfi, a sok üléstől. Mióta az eszemet bírom, mindig ülök, mert teljes életemben mindig fontam.
Most a lefittyent ajakut szólította meg a királyfi:
- Hát magának mitől fittyent le az ajaka néném asszony?
- Mitől-e? Attól, hogy egész életemben nyálaztam a kendert fonás közben.
Megy a harmadikhoz, a bütykös ujjú vén asszonyhoz:
- Hát kendnek, néne, mitől bütykösödött meg a hüvelykujja?
- Az bizony attól, hogy teljes életemben sodrottam a fonalat.
Hej, megijedt a királyfi szörnyen. Hiszen akkor az ő feleségéből is ilyen éktelen csúf vénasszony lesz, mint ezek, ha még ezután is fon. Bezzeg hogy megtiltotta neki a fonást azonnal.
- Többet orsót ne végy a kezedbe, értetted-e! mondta a királyfi.
Hát bizony Pila nem is vett orsót a kezébe azután sem s úgy belétalálta magát a királynéságba, hogy az már igazán csupa csuda.
Még ma is él Pila, ha meg nem halt.