麦草、煤块和豆子


Szalmaszál, parázs és babszem


一座村子里住着一位贫穷的老太太,她摘了一盘豆子,准备煮熟了吃。 她在炉子里点上火,为了让炉子烧得快一点,她生炉子的时候用了一把麦草。 当把豆子倒进锅里时,她没有注意到一粒豆子掉了出来,落在地上的一根麦草旁。 不一会儿,一块燃烧的煤炭也从炉子中跳了出来,落在它俩的旁边。 于是,麦草开口说:"亲爱的朋友们,你们从哪里来呀?"煤块答道:"我总算幸运地从火里跳出来了。要是我没有使劲跳出来,我必死无疑,一定会被烧成灰烬。"豆子说:"我也成功地逃了出来,可要是那老太太把我倒进了锅子,我肯定会像我的伙伴们一样,被她毫不留情地煮成浓汤。""难道我不是不幸中之万幸吗?"麦草问,"那个老太太把我所有的兄弟塞进炉火里,变成了轻烟。她一把就抓住了六十根,要了它们的命。幸好我从她的指缝里溜掉了。"
"可我们现在怎么办呢?"煤块问。
"我觉得,"豆子回答,"既然我们都幸运地死里逃生,我们就应该像好伙伴一样团结在一起。为了避免在这地方再遭到厄运,我们应该离开这里,到别的地方去。"
另外两位都觉得这是一个好主意,于是它们便结伴而行。 没过多久,它们来到了一条小溪边,小溪上既没有桥,也没有跳磴 ,它们不知道该怎么过去。 麦草灵机一动,说:"让我横躺在小溪上,你们可以像过桥一样从我身上走过去。"麦草说着便把自己的身子从小溪的这一边伸到了另一边。 煤块性子比较急,立刻大着胆子走上了这座刚刚搭好的桥。 可是它走到桥中间时,听到溪水在脚下哗哗地流淌,不由得害怕起来,站在那里不敢往前走。 这下麦草燃了起来,断成两截掉进了小溪。 煤块跟着掉了下去,碰到水发出咝的一声,就送了命。 豆子一直谨慎地呆在岸上,看到这情景不由得放声哈哈大笑。 它笑呀笑,笑得裂开了自己的肚皮。 它本来也许就这样完蛋了,但幸运的是,一个外出找活干的裁缝正好坐在小溪旁休息。 这位裁缝心肠很好,取出针线把它的肚子缝在了一起。 豆子好好地谢了裁缝,可由于裁缝用的是黑线,所以豆子的身上至今还留有一条黑缝。
Élt egyszer egy faluban egy öregasszony. Szerzett egy tál babot meg akarta főzni. Tüzet rakott hát a kis kemencéjébe, és hogy hamarabb föllobbanjon a láng, fogott egy marok szalmát, azzal gyújtott be. Ahogy a babot beleöntötte a fazékba, véletlenül kipottyantott egy szemet, nem is vette észre. Odaesett a babszem a földre, egy szalmaszál mellé. Aztán kipattant egy darabka parázs a tűzhelyből, az is melléjük hullott. Így hát hárman voltak: a szalmaszál, a parázs meg a babszem.
- Jó napot, kedves barátaim, honnét kerültök ide? - kérdezte udvariasan a szalmaszál.
- Én szerencsére kiugrottam a tűzből - felelte a parázs. - Ha ezt erőnek erejével meg nem teszem, halál fia vagyok: hamuvá hamvadok.
- Én is ép bőrrel menekültem meg - mondta a babszem -, de ha az öregasszony bedug a fazékba, irgalmatlanul kásává fővök én is, mint a pajtásaim.
- Nekem talán jobb sors jutott volna? - szólt a szalmaszál. - Valahány testvérem volt, ez a vénasszony mind a tűzbe vetette, hatvanunkat markolt össze egy szuszra, hatvanunkat akart füstté emészteni. De én szerencsére kisiklottam az ujjai közt.
- Most aztán mitévők legyünk? - kérdezte a parázs.
- Én azt mondom - szólt a bab -, hogy ha már ilyen szerencsésen megmenekültünk a halál torkából, maradjunk is együtt, legyünk jó pajtások. És nehogy még egyszer ilyen halálos veszedelembe kerüljünk itt, nosza, oldjunk kereket, vágjunk neki hármasban a nagyvilágnak.
A másik kettőnek tetszett az ajánlat. Tüstént útnak indultak, s mentek, mendegéltek, míg egy kis patakhoz nem értek. Hanem a patakon nem volt se híd, se palló; nem tudták, hogyan kelhetnének át a túlsó partra. Egy ideig tanakodtak, aztán a szalmaszálnak jó ötlete támadt.
- Tudjátok, mit? - mondta. - Én majd keresztbe fekszem a vízen, ti meg átsétáltok rajtam, akár egy hídon.
Azzal szolgálatkészen kinyújtózott a két part közt.
A parázs világéletében tüzes természetű volt. Most se sokat teketóriázott, hanem nagy kevélyen föltipegett az újdonsült hídra. Éppen a közepére ért, amikor meghallotta odalent a víz zubogását. Akármilyen nagy legény volt, erre azért mégis inába szállt a bátorsága - mert a víz elől tudvalevőleg a legvitézebb parázs is meghátrál -, megtorpant, egy tapodtat sem mert továbbmenni.
A szalmaszál érezte ugyan, hogy süti a tűz a hátát, de olyan jól nevelt volt, nemhogy kiabálni restellt volna, de még csak meg sem zizzent. Egyszerre láng lobbant belőle; dereka beroppant, kettévált s elhamvadt.
- Szszsz! - mondta a parázs, de többet egy mukkot se tudott szólni; belepottyant a vízbe, és sisteregve kiadta a lelkét.
Az óvatos babszem még mindig ott várakozott a parton. Mikor látta, mi történt, elkezdett kacagni. Akkorát kacagott, hogy menten megpukkadt.
Épp egy vándorszabó ment arra az úton. Észrevette a babszemet, megesett a szíve rajta, tűt-cérnát kerített, s egykettőre összevarrta.
A babszem szépen megköszönte a szabó szíves jóságát, azzal elváltak, az egyik ment jobbra, a másik meg balra.
De mert a szabónak nem volt, csak fekete cérnája, máig is ott látni minden babszemen a fekete fércet.