Egyszer egy ember messze földre készült. Megkérdezte a három lányát, mit hozzon nekik a nagy útról. Az egyik gyöngyöt kért, a másik gyémántot, a legkisebbik pedig azt mondta:
- Édes jó apám, én egy táncos-dalos kis pacsirtát szeretnék.
- Jól van - felelte az édesapja -, ha találok, hozok neked egyet. Azzal megcsókolta őket, és útnak indult. Sokáig oda volt idegen országban. Mikor aztán eljött az ideje, hogy hazatérjen, a legidősebb lányának vett egy marék gyöngyöt, a középsőnek egy ládika gyémántot, de amit a legkisebbik kért a táncos-dalos kis pacsirtát, akárhogy kereste, sehol nem találta. Igen elbúsult emiatt, mert ezt a lányát szerette a legjobban.
Hazafelé egy nagy erdőn át vitt az útja. Az erdőben volt egy pompás kastély, nem messze tőle állt egy sudár fa. Annak a fának a tetején pedig ott ugrált, ott dalolt egy kis pacsirta.
- Éppen téged kereslek, kis madár! - mondta az ember örvendezve, és ráparancsolt a szolgájára, másszék föl a fára, fogja meg a madárkát. De amint a közelébe értek, fölugrott a fa tövéből egy oroszlán. Megrázta a sörényét és akkorát ordított, hogy beleremegtek a lombok.
- Tüstént fölfalom, aki hozzá mer nyúlni az én táncos-dalos pacsirtámhoz!
- Nem tudtam, hogy a madár a tiéd - védekezett az ember. - Ha vétettem ellened, jóvá is teszem! Nagy váltságdíjat fizetek neked, csak hagyd meg az életemet.
- Rendben van - mondta az oroszlán -, megkegyelmezek neked, de csak egy feltétellel: ha nekem ígéred azt, amivel hazatértedben először fogsz találkozni. Ebben megalkudhatunk, s akkor ráadásul a madarat is elviheted. Ha pedig nem, akkor jaj az életednek!
Az ember tétovázott, sehogyan sem akart ráállni az alkura.
- Hátha éppen a legkisebbik lányommal találkozom először - töprengett. - Ő szeret a legjobban; mindig elébem szalad, ha egy-egy hosszú útról hazatérek.
Szolgája azonban félt az oroszlántól, és igyekezett mindenképpen rábeszélni:
- Miért éppen ővele találkoznál? Miért nem egy kakassal vagy egy macskával?
Addig-addig unszolta, míg az ember végül is engedett; odaígérte az oroszlánnak azt, amivel hazatértekor elsőnek fog találkozni, cserébe pedig megkapta a táncos-dalos kis pacsirtát.
Lóra szálltak, és ügettek tovább hazafelé. Csakhamar föltűnt a házuk tornya, de az ember szíve nem vidult fel tőle, egyre csak azon emésztődött, vajon kit lát meg elsőnek. Mert sem kakas nem kukorékolt rájuk, sem macska nem futott át előttük az úton, mintha minden élő állat kipusztult volna a környékről.
Befordultak az udvarba; hát ki integet a tornácról, ki szalad elébe lelkendezve? Senki más, mint a legkisebbik lánya. Odaugrott az apjához, nyakába borult, ölelte-csókolta, és amikor meglátta nála a táncos-dalos kis pacsirtát, egyszeriben táncra perdült örömében.
Bezzeg nem örült az édesapja! Sírva fakadt szegény, úgy mondta, könnyesen:
- Édes-kedves lányom, nagyon drágán vettem én ezt a táncos-dalos kis pacsirtát. Odaígértelek érte egy dühös oroszlánnak. Ha megkap, biztosan széttép.
Elmondta a lánynak, mi történt vele az úton, s kérve kérte, el ne mozduljon a háztól, legyen, aminek lennie kell.
- Nem úgy van az, édesapám - felelte a lánya. - Amit ígértél, meg is kell tartanod. Ne félts engem, fogadom, hogy megszelídítem azt a haragos oroszlánt. Meglátod, baj nélkül fogok visszatérni hozzád!
Másnap reggel megtudakolta az utat, búcsút vett a szülői háztól, és nekiindult az erdőnek.
Az az oroszlán pedig elvarázsolt királyfi volt. Nappal a kíséretével együtt oroszlánéletet élt, de éjszakára mindannyian visszaváltoztak emberré. Amikor az este leszállt, egy szép, sudár ifjú állt a lány elé, megkérte a kezét, és nagy pompával mindjárt meg is tartották a lakodalmat.
Boldog békességben éltek az erdő mélyén; éjszaka virrasztottak, nappal pedig aludtak. A fiatal asszony eleinte furcsállotta ezt a rendet, de aztán lassacskán ő is beleszokott, neki már nem is jutott eszébe, hogy amíg az édesapjánál élt, éppen ilyenkor készültek lefeküdni.
Telt-múlt az idő, őszre tél, télre tavasz, s akkor egyszer azt mondta a királyfi a feleségének:
- Holnap nagy ünnepség lesz apád házánál: menyegzőjét üli az idősebb nénéd. Ha szeretnél ott lenni, az oroszlánjaim majd elkísérnek.
Az asszony kapva kapott az alkalmon, mert már igen nagyon vágyódott az édesapja után. Otthon azt hitték, réges-régen széttépte már az oroszlán; senki sem gondolta volna, hogy még él. Volt is nagy öröm a háznál, mikor megérkezett!
Hát még mikor elmesélte, milyen szép, délceg férje van, és milyen jól megy a sora mellette! Vége-hossza nem volt a csodálkozásnak meg az ünneplésnek. Ő meg, míg a lakodalom tartott, ottmaradt a szülői háznál, annak végeztével pedig visszatért az erdőbe.
Nem sokkal később férjhez ment a kisebbik nénje is. Annak is ott szeretett volna lenni a lakodalmán.
- Menj, ha kedved tartja - mondta az ura -, majd rendelek melléd két oroszlánt kísérőnek.
- Gyere velem te is - kérlelte az asszony -, hadd mutassalak be a testvéreimnek.
- Bajos dolog az - felelte a királyfi -, nem mehetek én olyan helyre, ahol világot gyújtanak, mert ha csak egy parányi gyertyafény is ér, nyomban galambbá kell változnom, és hét álló esztendeig a galambokkal kell szálldosnom a nagyvilágban.
De a felesége váltig biztatta:
- Majd én vigyázok rád, megóvlak mindenféle gyertyavilágtól! Végül együtt keltek útra, magukkal vitték a fiacskájukat is.
Otthon az asszony egy termet építtetett, és körülvétette jó vastag falakkal, hogy egy szikrányi fény se szivároghasson be, és biztonságban legyen odabent a férje. Ajtót is ácsoltak a teremre kemény tölgyfából, a sarkait megvasalták, kulcslyukat pedig nem csináltak rá, nehogy valami ravaszdi sugaracska átlopakodhassék rajta. Csak kilincsre nyílt az ajtó, s ahhoz a kilincshez nem volt szabad másnak hozzányúlnia, mint a királyfi feleségének.
Egyre azonban nem gondoltak: az ajtót friss fából ácsolták, s az egy kicsit megvetemedett; irinyó-pirinyó rés támadt rajta, olyan parányi, hogy emberi szem észre sem vehette. Ahhoz azonban elég volt, hogy amikor a fényes esküvői menet lobogó fáklyákkal, tenger sok gyertyával elhaladt a terem mellett, egy hajszálnyi sugár a királyfira hulljon.
Ő abban a pillanatban fehér galambbá változott. Mikor a felesége benyitott hozzá, ráröppent a vállára, azt mondta neki:
- Hét kerek esztendeig kell szálldosnom a nagyvilágban; minden hetedik lépésnél lehullajtok egy vörös vércseppet meg egy fehér tollat, azok mutatják majd az utamat. Ha utánam jössz, s rámtalálsz, megválthatsz a varázslattól.
Azzal kirepült az ajtón. Az asszony nézte, hogyan távolodik, hogyan kisebbedik; könnyein át már csak libegő fehér pontot látott az égen. S akkor, mielőtt az a libegő pont is eltűnt volna, úgy, ahogy volt, elindult utána, még csak istenhozzádot sem mondott a szülői háznak.
Ment végig a világon, nem pihent soha, nem nézett sem jobbra, sem balra. Minden hetedik lépésnél lehullott eléje egy vörös vércsepp meg egy fehér tollpihe, és mutatta az utat. Vándorolt fáradhatatlanul, hegy nem állta útját, völgy nem marasztalta; csak az időt számolta magában: mikor telik le már a hét esztendő.
És lassan az is végére járt. Az asszony boldog volt, azt hitte, hamarosan elkövetkezik a szabadulásuk. Pedig milyen messze voltak még tőle! Ha sejtette volna, talán a szíve is megszakad bánatában. De nem sejtett semmit, csak ment, egyre ment a fehér galambbá vált édes férje után.
Hanem egyszer aztán sem piros vércseppet, sem fehér tollpelyhet nem látott többé. Fölnézett az égre: nem látta a galambot sem.
"Ember itt már nem segíthet" - gondolta szegény. Fölment hát a Naphoz, és megszólította:
- Te benézel minden zugba, és ráragyogsz minden csúcsra; nem láttál egy szálló fehér galambot?
- Nem láttam - felelte a Nap -, de kapsz tőlem egy ládikót, ha nagy bajban vagy, nyisd ki.
Az asszony megköszönte szépen, és ment tovább, míg be nem esteledett, és föl nem jött a Hold. Akkor azt is megszólította:
- Te egész éjjel világítasz, erdőn-mezőn széttekintesz; nem láttál egy szálló fehér galambot?
- Nem láttam - felelte a Hold -, de kapsz tőlem egy tojást, ha nagy bajban vagy, törd fel.
Az asszony azt is megköszönte szépen, és ment tovább, míg szembe nem jött vele az Északi Szél, és meg nem legyintette az arcát. Akkor azt is megszólította:
- Te átkutatsz minden lombot, megmozgatsz minden levelet; nem láttál valahol egy búvó fehér galambot?
- Nem - felelte az Északi Szél -, de majd megkérdezem a három testvéremet, azok talán látták.
De sem a Keleti, sem a Nyugati Szél nem látta. Hanem a Déli Szél azt mondta:
- Én láttam a fehér galambot. Leszállt a Vörös-tenger partjára, és ott visszaváltozott oroszlánná, mert letelt a hét esztendő. Az oroszlán most egy sárkánnyal viaskodik a parton. De az a sárkány elvarázsolt királylány.
Akkor az Északi Szél így szólt hozzá:
- Amiért ilyen nagyon szereted az uradat, adok neked egy jó tanácsot. Menj el a Vörös-tengerhez, annak a partján sudár vesszők nőnek. Számold meg őket, nyesd le a tizenegyediket, suhintsd meg vele a sárkányt, akkor az oroszlán le tudja győzni, és mind a ketten visszaváltoznak emberré. Utána keresd meg a griffmadarat, ott kuporog a homokban, a parton. Ülj fel rá a kedveseddel, a madár majd hazavisz a tengeren át. Itt van egy dió, ezt tedd el. Mikor a tenger közepe felé értek, ejtsd le: nyomban nagy diófa sarjad belőle, a griffmadár leszállhat rá megpihenni. De ha nem lel pihenőhelyet, nem lesz elég ereje hozzá, hogy átvigyen a víz fölött, s ledob benneteket a tengerbe.
Az asszony útra kelt, és mindent úgy talált, ahogy az Északi Szél mondta. Megszámlálta a vesszőket a tengerparton, lenyeste a tizenegyediket, megsuhintotta vele a sárkányt: abban a pillanatban győzött az oroszlán, és mind a ketten visszaváltoztak emberré. De amint a királylány, aki addig sárkány volt, megszabadult a varázslattól, átölelte a királyfit, fölpattant vele a griffmadárra, és elrepültek. Hiába vándorolt hát szegény asszony hét esztendeig, megint csak magára maradt. Leült, és keservesen sírni kezdett. Jól kisírta magát, aztán fölállt, s azt mondta:
- Megyek, ameddig a Szél fúj, ameddig a Nap süt, ameddig a kakas kukorékol; megyek, amíg a férjemet meg nem találom!
És vándorolt megint fáradhatatlanul, míg csak oda nem ért a kastélyhoz, amelyben a királyfi meg a királylány lakott. Éppen a lakodalmukat akarták megülni, erre készült az egész környék.
"Ez már igazán elég nagy baj" - gondolta az asszony, és kinyitotta a ládikát, amelyet a Naptól kapott. Gyönyörűséges ruha volt benne, csillogott-villogott, akár maga a Nap. Kivette a ládikából, magára öltötte, és fölment a kastélyba. Mindenki ámult-bámult rajta, a menyasszonynak meg annyira megtetszett az öltözéke hogy szívesen elfogadta volna menyegzősruhának. Meg is kérdezte, nem eladó-e.
- Nem aranyért, pénzért, csak húsért és vérért - felelte az asszony.
- Hát ezt meg hogyan értsem? - firtatta tovább a menyasszony.
- Hadd aludjam egy éjszaka a vőlegényed hálószobájában.
A menyasszonynak ugyan nem volt ínyére az ajánlat, de mert nagyon kívánta a ruhát, végül is belement. Meghagyta azonban a királyfi inasának, adjon este álomitalt az urának.
Mikor leszállt az éjszaka, és a királyfi már jó mélyen aludt, bevezették az asszonyt a hálószobába. Leült az ágy szélére, és így szólt:
- Hét esztendeig jártam a nyomodban, voltam a Napnál, voltam a Holdnál, voltam a négy Szélnél, kérdezősködtem utánad, megsegítettelek a sárkány ellenében, mégis egészen el akarsz felejteni engem?
De a királyfi nagyon mélyen aludt az álomitaltól; mindez csak olyan volt neki, mintha a Szél susogna odakint a fenyőkön.
Mikor megvirradt, kivezették az asszonyt a hálószobából, és oda kellett adnia aranyos ruháját. Elfogta szegényt a bánat, hogy lám, semmi sem segít már rajta, nem segített még a Nap ajándéka sem! Kiment a mezőre, leült, és sírdogálni kezdett. Hát amint éppen a szemét törülgeti a köténye sarkával, valami gömbölyűt tapint meg a zsebében: az a tojás volt, amelyet a Holdtól kapott. Nyomban feltörte: egy aranykotlós volt benne tizenkét színarany csibével. A kiscsibék szétszaladtak, csipogtak, olyan volt, mintha tizenkét csillag futkosott volna a zöld mezőben. Aztán a kotlós kárált egyet-kettőt; a csibék visszafutottak a szárnya alá, és most meg olyan volt, mintha maga az arany Hold szállott volna le a rétre.
Akkor az asszony gondolt egyet: odaterelgette a csibéit meg a kotlósát a királylány ablaka alá. Az kinézett a csipogásra, és úgy megtetszett neki ez az aranymajorság, hogy nyomban lejött, és megkérdezte, nem eladók-e.
- Nem aranyért, pénzért, csak húsért és vérért - felelte megint az asszony - Hadd aludjam még egy éjszaka a vőlegényed hálószobájában.
- Jól van - hagyta rá a menyasszony, mert azt gondolta, ma is rászedi majd mint az előző estén. Hanem a királyfi aznap, mikor ágyba készülődött, megkérdezte az inasát, miféle suttogást hallott az éjszaka. Erre az inas mindent bevallott neki.
- Öntsd a kelyhet az ágy mögé! - parancsolt rá a királyfi, és lefeküdt.
Mikor leszállt az éj, megint bevezették az asszonyt. Az leült az ágy szélére, s újra sorjázni kezdte a búját-baját. De most a királyfi rögtön ráismert a hangjáról; most már tudta, hogy ez az ő kedves felesége. Kiugrott az ágyból, örvendezve mondta:
- Csak most foszlott le rólam igazában a varázslat! Eddig mintha álomban éltem volna. A királylány megbűvölt, hogy elfelejtselek; de az ég idejében levette rólam a rontást!
Még azon az éjszakán kiosontak a kastélyból. Nagy titokban jártak, féltek a királylány apjától, aki varázsló volt. Fölültek a griffmadárra, és az nekivágott a Vörös-tengernek.
Ahogy a tenger közepe fölé értek, az asszony lehullajtotta a diót. Nyomban terebélyes diófa nőtt ki a vízből. A griffmadár rászállt, és megpihent rajta. Aztán ismét fölkerekedett, és hazáig repült velük.
Otthon végre viszontlátták a fiukat; szép, erős legénnyé serdült, amíg odajártak. És attól fogva boldogan éltek, míg meg nem haltak.
昔、長い旅にでかけようとしてした男が、三人の娘たちに、お土産は何がいい？、と別れ際に尋ねました。すると、一番上の娘は真珠を欲しがり、二番目の娘はダイヤモンドがいいと言いましたが、三番目の娘は、「お父さん、私は鳴いて舞い上がるひばりがいいわ。」と言いました。父親は、「いいよ、手に入れられたら、持って来てやろう」と言い、三人にキスし、出かけて行きました。
さて父親が家に帰る時が来て、上の二人の娘には真珠とダイヤを持ってきましたが、末の娘にやる鳴いて舞い上がるひばりはどこを探しても見つからないので、とても残念に思っていました。というのはこの娘を一番可愛がっていたからです。道が森を通っていて、森の真ん中に素晴らしい城がありました。城の近くに一本の木が立っていましたが、その木の上に、鳴いて舞い上がるひばりが見えました。「やあ、ちょうどいいときにでてきてくれたね。」と父親はとても喜んで言い、召使を呼んで木に登りその小さな生き物を捕まえるよう言いました。
ところが、召使がその木に近づくとライオンが木の下から跳び出してきて、身ぶるいし、木々の葉が震えるほど吠えました。「おれの歌って舞い上がるひばりを盗もうとするやつは」とライオンは叫びました。「食ってしまうぞ。」それで父親は「その小鳥があなたのものだとは知りませんでした。この償いはいたします。身代金のお金もたくさんお渡しします。命ばかりはお助け下さい」と言いました。
ライオンは言いました。「何をしたってだめだ。ただ家に帰ったとき最初に出会うものを私にくれると約束するなら命を助けてやろう。そうすればお前の命を助けてやるだけでなく、お前の娘にその鳥をくれてやろう。」しかし、父親はためらって、「それは私の末娘になると思います。私を一番愛していて、私が帰るといつだって走って出迎えるのです。」と言いました。ところが召使はこわがって「出迎えるのは娘さんとは限りませんよ、猫とか犬かもしれませんよ。」と言いました。そうして父親は説き伏せられて、鳴いて舞い上がるひばりを受け取り、ライオンに、家に帰って最初に出会うものをあげる約束をしました。
父親が家に着いて中に入ったとき、最初に出迎えたのは他ならぬ一番かわいがっている末娘でした。娘は走り寄ってきて、父親にキスし抱きしめました。父親が鳴いて舞い上がるひばりを持ってきたのを見ると、我を忘れんばかりに大喜びしました。しかし父親は喜ぶどころか、泣き出して、「娘よ、その小鳥はずいぶん高く買ってしまったよ。小鳥と引き換えに、お前をどう猛なライオンにあげる約束をする羽目になったんだ。お前を手に入れたら、あいつはお前を引き裂いて食ってしまうだろう。」と言いました。そして娘に起こったことをありのままに話して聞かせ、どうなろうとそこに行かないでくれ、と頼みました。
しかし、娘は父親を慰め、「お父さん、約束したことはちゃんと果たさなくてはなりませんわ。私はそこへ行ってライオンをなだめてみます。そして無事にお父さんのところへ戻ってきます。」と言いました。次の朝、娘は道を教えてもらい、お別れをして、こわがらないで森へ入って行きました。ところで、ライオンは魔法にかけられた王子で、昼のあいだはライオンになっていて、家来たちもみんな王子と一緒にライオンになっていましたが、夜には元の人間の姿にもどっていたのです。娘は着くと親切に迎えられ、城に案内されました。夜になるとライオンはハンサムな男に変わり、二人の結婚式がとても豪華にあげられました。
二人は一緒に幸せに暮らし、夜に起きていて、昼の間は眠っていました。ある日、王子がやってきて、「明日、一番上のお姉さんが結婚するので、お前のお父さんの家で祝宴がある。もし行きたいなら、家来のライオンたちに案内させるよ。」と言いました。娘は「ええ、お父さんにとても会いたいわ。」と言って、ライオンたちにつきそわれてそこへ行きました。娘が着くとみんな大喜びしました。というのは娘はライオンに引き裂かれ、とっくに死んでしまったものと思っていたからです。しかし、娘は、どんなにハンサムな夫を持ち、どれだけ豊かに暮らしているかをみんなに話し、結婚式のお祝いが続いている間みんなのところにとどまり、それからまた森へ戻りました。二番目の娘が結婚するときになり、また結婚式に呼ばれたときに、娘はライオンに、「今度は私一人で行くのではなく、あなたも一緒に来てくださいね。」と言いました。
ところが、ライオンは、それは僕には危険すぎるよ、燃えているろうそくの光があたると、ぼくは鳩に変えられてしまうんだからね、そうして鳩たちと7年間飛びまわっていなければならなくなるんだ、と言いました。娘は、「そう、でも是非一緒に来て。よく注意してあなたに光があたらないように私が守るから。」と言いました。そこで二人で一緒に出かけ、二人の小さな子どもも一緒に連れて行きました。娘はそこで部屋を、頑丈で壁を厚くし光がまるでさしこまないように作らせました。結婚式のお祝いにろうそくが灯されるとき、この部屋に王子は閉じこもることになりました。ところが戸は生木でできていて、そって小さな割れ目ができていたのに誰も気づきませんでした。
結婚式は盛大に祝われましたが、ろうそくやたいまつをたくさんもった行列が教会から戻ってこの部屋を通りすぎたとき、髪の毛ほどの光が王様の息子の上にさし、この光が触れるとたちまち王子は姿が変わり、娘が部屋に入り王子を探したときには、王子は見えなくて白い鳩がそこに座っていました。
鳩は娘に、「7年間僕は世界を飛びまわっていなければならない。だけどお前が歩く7歩ごとに僕は赤い血を一滴と白い羽根を一枚落としておく。これでお前は道がわかるだろう。お前がそのあとをたどってくれば僕の魔法を解くことができるよ。」と言いました。そうして鳩は戸口から飛んででていきました。娘はそのあとをつけました。すると7歩歩くごとに赤い血が一滴と小さな白い羽根が落ちてきて、娘に道を教えてくれました。
そうして娘は広い世の中にだんだん深く入っていき、脇目もふらず休みもしませんでした。そうしているうちに7年が過ぎようとして、娘は喜び、自分たちはまもなく救われるだろうと考えました。しかしとんでもありませんでした。あるとき、二人がこうして進んでいるとき、小さな羽根も赤い血も落ちてこなくなり、娘が目を上げると、鳩は消えてしまっていました。娘は、（これでは人間は誰もあなたを助けられないわ）と考え、お日さままでのぼっていき、お日さまに、「あなたは岩の割れ目の中も山のてっぺんの上もどこでも照らしています。白い鳩が飛んでいるのをご覧になりませんでしたか？」と言いました。「いいえ」とお日さまは言いました。「何も見なかったが、お前に宝石箱をあげよう。とても困ったときに開けなさい。」
そこで娘はお日さまにお礼を言い、歩き続けましたが、やがて夕方になり、お月さまが出ました。それで娘はお月さまに、「あなたはあらゆる野原や森を一晩じゅう照らしてますが、白い鳩が飛んでいるのを見ませんでしたか？」「いいえ」とお月さまは言いました。「鳩は見ませんでしたが、あなたに卵をあげましょう。とても困ったときに割るんですよ。」そこで娘はお月さまにお礼を言い、進んでいくと、夜風が近づいて来て、娘に吹きつけました。
それで娘は夜風に「あなたはどの木にもどの葉の下にも吹きますが、白い鳩が飛んでいるのを見ませんでしたか？」「いいえ」と夜風は言いました。「鳩は見ないが、他の三つの風たちにもきいてみよう。見たかもしれないから。」東風と西風が来ましたが、何も見ていませんでした。しかし、南風は「私は白い鳩を見ましたよ。紅海に飛んで行きましたが、そこでまたライオンになりました。7年が終わりましたからね。ライオンはそこで竜と戦っていますが、その竜は魔法にかけられた王女ですよ。」
すると夜風が娘に言いました。「いいことを教えてあげよう。紅海に行き、右の岸に高い葦が生えているから、数えて11番目を折り取るんだ。そうしてそれで竜をうつと、ライオンは竜に勝てるし、両方とも人間の姿に戻るよ。そのあと、見回すと紅海の岸にいるグライフ鳥が見えるだろう。その背に愛する人と飛び乗るんだ。すると鳥は海を越えてお前の家へ運んでくれる。さあくるみを一個あげよう。海の真ん中にきたら、そのくるみを落とすんだ。それはすぐに芽を出し高いくるみの木が水中から生える。その上でグライフ鳥は休むんだ。休めないとグライフ鳥は海を渡れるほど強くないからね。くるみを落とし忘れればグライフ鳥は海の中へお前たちを落としてしまうよ。」
それで、娘がそこへ行くと、すべてが夜風の言ったとおりでした。娘は海辺の葦を数えて11番目を切りとり、それで竜をうちました。するとライオンが竜に勝ち、途端に両方とも人間の姿に戻りました。しかし、前に竜だった王女は魔法から解かれると、若者の腕をとり、グライフ鳥に乗って一緒に連れ去ってしまいました。可哀そうな娘は、はるばる旅をしてきて、またもや見捨てられ、そこに立っていました。
娘は座りこみ泣きましたが、やがて勇気を取り戻し、「それでも私は、風が吹く限りどこまでも、雄鶏が時を作るかぎりいつまでも、あの人を見つけるまで行こう。」と言いました。そうして長い、長い道のりを歩いていって、とうとう二人が一緒に住んでいるお城に来ました。そこで娘は、まもなく祝宴が開かれ、二人が結婚式をあげる、という噂を聞きました。しかし、娘は「神様はそれでも助けてくださるわ。」と言い、お日さまがくれた宝石箱を開けてみました。そこにはお日さまそのもののようにまばゆいドレスが入っていました。それで娘はそれを取り出して着ると、お城に入って行きました。するとみんなが、花嫁自身でさえも、驚いて娘を見ました。
花嫁はそのドレスをとても気に入って、花嫁衣装にいいわ、と思いました。それで娘に「それを売ってくれませんか？」と尋ねました。「お金や土地では売りません」と娘は答えました。「でも肉と血でならいいわ。」花嫁はそれはどういう意味ですか？と尋ねました。それで娘は「花婿が眠る部屋で一晩眠らせてください」と言いました。花嫁はそうしたくありませんでしたが、とてもそのドレスが欲しかったので、しまいには承知しました。しかし、お付きの者に命じて王子に眠り薬を飲ませました。それで、夜になり若者がもう眠っているときに、娘は部屋に案内されました。娘はベッドの上に座り、言いました。「私は7年間あなたを追ってまいりました。お日さまやお月さまや四つの風のところにも行ってあなたのことを尋ねてきました。竜からあなたを助けました。それなのにあなたは私をわすれてしまったの？」しかし、王子はぐっすり眠っていたので、外でもみの木に風が吹きつけているようにしか聞こえませんでした。そうして夜明けになると娘はまた部屋から連れ出され、金のドレスをあきらめるしかありませんでした。
しかもそれすら何の役にも立たなかったので娘は悲しくなり、草原に出て行くとそこに座り泣きました。そこに座っているうちに、娘はお月さまがくれた卵のことを思いつきました。娘がそれを開けると、コッコッと鳴くめんどりが一羽出てきて、全部金のひよこを12羽連れていました。ひよこたちはぴよぴよ鳴きながら走り回り、まためんどりの羽の下にもぐりました。その有様はとても素晴らしく、この世でまたと見られないものでした。そこで娘は立ち上がり、ひよこたちを追って草原を渡っていくと、花嫁は窓から見ていました。花嫁は小さなひよこたちがとても気に入ったのですぐに下りてきて、売ってくれませんか？と尋ねました。「「お金や土地では売りませんが、肉と血でならいいわ。花婿が眠る部屋で一晩眠らせてください」と娘は答えました。花嫁は「ええ、いいわ」と言い、また前の番と同じように娘を欺くつもりでした。
しかし、王子は寝るときに、お付きの者に、夜にぶつぶつ、がさがさしていたのは何だったのか？と尋ねました。そこでお付きの者は、可哀そうな娘がこの部屋でひそかに眠ったので、あなたに眠り薬を飲ませるよう命じられたのです、今晩もまた眠り薬を飲ませることになっています、と全部話しました。王子は、「ベッドのわきに眠り薬を捨てろ」と言いました。
夜に、娘はまた部屋に案内されました。そうして娘がどれだけいろいろひどい目にあったか語り始めると、王子はその声ですぐに愛する妻だとわかり、飛び起きて、「今こそ本当に解き放たれた。僕は夢の中にいたようだった。というのは見知らぬ王女が僕を魔法にかけ、君を忘れさせたのだ。しかし神様が僕をちょうどよいときに魔法から救ってくださった。」と言いました。そうして二人は夜のうちに密かに城を抜け出しました。というのは王女の魔法使いの父親をおそれたからです。二人はグライフ鳥に乗り、グライフ鳥は紅海を渡って二人を運び、真ん中にきたとき娘はくるみを落としました。途端に大きなくるみの木が生えて、そこで鳥は休み、それから二人を家に運んでくれました。家には子どもがいましたが、もう背が高く美しく成長していました。それからみんなは死ぬまで幸せに暮らしました。