MAGYAR

A három testvér

ROMÂNĂ

Cei trei frati


Volt egyszer egy igen-igen szegény ember. Semmije nem volt a világon a három fián meg a parányi házacskáján kívül.

Ezt a kis házat mind a három fiú szerette volna örökségül kapni. Az apa azonban egyformán kedvelte mindegyik fiát; nem tudta, mitévő legyen, hogy se meg ne rövidítse, se meg ne szomorítsa egyiküket sem. Igaz, eladhatta volna a házát, és árát szétoszthatta volna a gyerekek közt, de erre sehogyan sem tudta rászánni magát. Itt élt az apja, itt a nagyapja, sőt még a déd- meg az ükapja is, tőlük örökölte ezt a hajlékot, azért ragaszkodott annyira hozzá.

Addig-addig töprengett, míg végül egy jó gondolat ötlött az eszébe.

- Próba szerencse, menjetek el világot látni - mondta a fiúknak. - Tanuljatok valami jó mesterséget. Ha visszatértek, azé lesz a ház, akinek a legjobb lesz a mesterműve.

A fiúk szívesen ráálltak a dologra.

- Én patkolókovács leszek - mondta a legidősebb.

- Én borbély - mondta a középső.

- Én meg vívómester - mondta a legkisebbik.

Kitűzték a napot, amikor ismét találkoznak a szülői házban, aztán búcsút vettek az édesapjuktól, megölelték egymást, és ment ki-ki a maga útjára. Mindegyik derék mestert talált és jól kitanult nála.

A kovácsnak az lett a dolga, hogy a király lovait patkolja. Míg az üllő pengett, míg a vas szikrája hullott, s míg a patkót a ló lábára fölverte százszor elmondta magában: "Most már semmi hiba nem lehet: tiéd lesz a ház!"

A borbély reggeltől estig csupa előkelő urat borotvált, s ahogy a habot verte, ahogy a borotvát fente, egyre csak azon járt az esze, hogy a házat senki más nem kaphatja meg, csakis ő.

A harmadik fiú egy híres-neves vívóhoz került. Eleinte meg-megtáncoltatták, de ő összeszorította a fogát, és egy percre se vesztette el a bátorságát. "Ha egy-két vágástól megijedsz, sosem nyered el a házat!" - biztatta magát, és meg is tanult mindent, amit abban a mesterségben megtanulni lehetett.

Letelt a kiszabott idő; a testvérek hazatértek az apjukhoz.

- Mesterek vagyunk mind a hárman - mondták -, de hogyan mutathatnánk meg, mit tudunk?

Összeültek, és tanakodni kezdtek. Amint tanakszanak, látják, egy nyúl üget feléjük a mezőn.

- No, ez éppen kapóra jön! - mondta a borbély. Kapta hamar a tálat, szappant, ecsetet, szaporán habot vert, csak úgy futtában beszappanozta és megborotválta a nyulat, mindössze a pofaszakállát hagyta meg.

- Ez már igen - mondta az apjuk -, ilyet még nem láttam! Ha a másik kettő nem tesz túl rajtad, tiéd lesz a ház.

Nem sok idő múlva egy uraság robogott arra a hintóján.

- Ide nézzen, édesapám, mit tudok én! - kiáltotta a kovács.

Kapta a szerszámait, a hintó után vetette magát, s akárhogy vágtattak a lovak, mind leszedte róluk a régi patkót, s újat vert a lábukra, csak úgy futtában.

- Derék legény vagy - dicsérte meg az apja -, látom, te is jól érted a mesterségedet. Igazán nem tudom, melyiktek érdemli meg jobban a házat: a bátyád vagy pedig te.

Kint álltak a ház előtt, s éppen megeredt az eső. A legkisebbik fiú nem szólt semmit, csak kihúzta a kardját, és forgatni kezdte a fejük fölött, olyan gyorsan, hogy egyetlen esőcsepp nem sok, annyi sem esett rájuk. A zápor egyre jobban nekieredt, most már úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék; a fiú forgatta, forgatta a kardot, hogy csak úgy suhogott a levegőben; ők meg álltak mellette, és olyan szárazak maradtak, mintha az eresz alá húzódtak volna.

Mikor a zivatar elvonult, és a fiú leeresztette a kardját, azt mondta az apjuk:

- Itt nincs vita, édes fiam: tiéd a ház.

Ez ellen a másik kettőnek sem lehetett szava. De mert jó testvérek voltak, és szerették egymást, együtt maradtak, ott űzte mindegyik a maga mesterségét a régi kis házban: a kovács patkolt, a borbély borotvált, a vívómester pedig vívni tanította a legényeket. Így éltek békében, boldogan, míg meg nem haltak.
Odata, un batran traia intr-o casa tare frumoasa si mare, impreuna cu cei trei fii ai sai. Crescura baietii mari si cum pe batran il cam lasau puterile,se gandi sa lase casa mostenire numai unuia dintre ei,celui mai vrednic. Dar cui? Caci ii iubea la fel pe toti trei si ca sa vanda casa,lasand ca fii sai sa imparta banii,n-ar fi vrut,caci casa o primise si el de la parintii sai.
-Dragii mei,le spuse intr-o zi tatal. Mergeti in lume si invatati cate un mestesug.si acela care va fi mai mester in mestesugul lui,aceluia sa-i ramana casa.
-Asa o sa facem,tata!zisera feciorii.
isi pusera fiecare merinde in desagi si a doua zi in zori,fiecare o lua pe cate un drum,iesind din oras.
Primul,cel mai mare fecior,invata mestesugul potcovitului,ingrijind de caii imparatului.Cel de-al doilea se facu barbier si ajunse priceput in rasul multor barbi simandicoase.Praslea,cel mai mic invata arta armelor,devenind unul dintre cei mai buni luptatori cu spada.
Trecu ceva timp si iata-i intorsi acasa.Parintele lor ii primi cu bucurie,caci le duse dorul.si toti trei credeau ca fiecare din ei este mai indreptatit sa primeasca mostenirea.
A doua zi iesira cu totii in afara orasului..si iata ca tocmai trecea in goana un iepure.Atunci barbierul ii spuse bucuros:
-Ia te uita! Urechila vine tocmai la tanc!
si pana sa se apropie iepurele,pregati intr-un lighenas spuma de sapun.Apoi ,cu pamatuful plin de spuma intr-o mana si cu briciul in alta ,sari in spinarea lui Iepurila si-l rase fara nicio taietura.Pleca bietul iepuras scapat din mana barbierului ras chilug,de spuneai ca-i cine stie ce aratare.
Hei,tata,ce spui de arta mea de a rade?
-Mare minune,mai baiete!raspunse tatal,si de n-or fi ceilalti frati ai tai mai vrednici in meseria lor,sa stii ca a ta este casa!
Nu trecu mult timp si iata ca vad ei venind in goana o caleasca cu un boier in ea.Fugeau caii de le scaparau copitele.
-Iata si norocul meu,spuse potcovarul.
si luand repede ciocanul in mana dreapta si in cealalta mana niste caiele si potcoave,se repezi in fuga spre caii de la caleasca boierului si cat ai numara pana la trei,smulse potcoavele de la picioarele lor si tot in galop batu si altele noi.Apoi,tare multumit de trebusoara facuta,veni si-l intreba pe batran:
-Dar de mine ce ai de spus ,tata?
-Esti un om si jumatate,fiule!Zau,voi ma puneti in mare incurcatura cu iscusinta voastra!
Atunci vorbi si praslea.
-Dar bine,taicutule,pe mine nu vrei sa ma vezi ce pot?
Tocmai incepuse ploaia.Atunci fiul cel mic scoase sabia de la sold si incepu s-o anvarta printre stropii de ploaie asa de repede,incat ea ramanea mereu uscata.Ploaia se intetea;stropi mari cadeau cu nemiluita,dar Praslea se misca asa de repede,incat ramanea mereu uscat,de parca s-ar fi luptat cu un adversar nevazut sub un acoperis.
Cand pipaira lama spadei,vazura, uzi la piele,ca era la fel de uscata ca atunci cand o scosese mezinul din teaca.
-Ei, acum ce mai spuneti?intreba el.
si cu totii recunoscura ca pe drept,casa o merita el.
Dar pentru ca fratii se iubeau foarte mult,traira tustrei in casa parinteasca si castigara multi bani cu mestesugurile lor.
Iar tatal lor putea sa se considere cel mai fericit din lume.si cand ii veni randul sa paraseasca aceasta lume,o parasi multumit de fiii sai ca nimeni altul.




Hasonlítsa össze a két nyelv:













Donations are welcomed & appreciated.


Thank you for your support.