A pásztorfiúcska


O pastorzinho


Volt egyszer egy pásztorfiú, az minden kérdésre olyan okosan meg tudott felelni, hogy messze földön híre járt a bölcsességének.
Fülébe jutott a dolog a királynak is, de az egy szót sem hitt az egészből.
- Ostoba mendemonda, semmi más - jelentette ki, valahányszor a pásztorfiú bölcsességét emlegették előtte.
Hanem az udvarbéliek addig unszolták, míg a végén engedett a kérésüknek, és maga elé hívatta a fiút.
- Három kérdést adok fel neked - mondta. - Ha mind a háromra megfelelsz, fiammá fogadlak, s itt fogsz lakni nálam a palotában. De ha csak egyszer is elvéted a feleletet, mehetsz vissza a birkáidhoz!
- Uram királyom, állom a próbát - felelte a fiú.
Nagy csend lett a trónteremben, meg lehetett hallani még a légy szárnyának a zizegését is. Akkor a király föltette az első kérdést:
- Mondd meg nékem, hány csepp víz van a tengerben!
- Uram királyom - felelte a fiú -, csak arra kérlek, állítsd meg a világ valamennyi folyóját, ne hordjanak több vizet a tengerbe, amíg meg nem számolom, hány csepp van benne.
- Rendben van - mondta a király -, erre jól megfeleltél. Lássuk, megfelelsz-e a második kérdésemre is. Meg tudod-e mondani, hány csillag van az égen?
- Uram királyom, megmondom, csak előbb adass egy ív papirost. Hozták a király tollnokai máris a papirost. Kuncogva nyújtották át a fiúnak, azt hitték, azon akarja kiszámolni, hány csillag van az égen. A fiú azonban semmit nem számolt, hanem fogta a papirost, és telerajzolta parányi fekete pontokkal.
Annyi pontot pötyögtetett rá, hogy aki látta, nyomban káprázni kezdett tőle a szeme.
Mikor elkészült a rajzolással, átnyújtotta a papírlapot a királynak.
- Annyi csillag van az égen, ahány pont a papíron, csak össze kell számolni.
Most aztán megnyúlt ám a tollnokok képe is; megijedtek, hogy a király még utóbb velük számláltatja meg a pontocskákat.
A királynak pedig egyre jobban megtetszett a talpraesett pásztorfiú. Már egészen kedvtelve nézegette, mikor föladta a harmadik kérdést:
- Még csak azt mondd meg, fiam, hány percből áll az örökkévalóság. A fiú egy kicsit gondolkodott, aztán így felelt:
- Messze Pomerániában emelkedik a híres Gyémánt-hegy, akkora, hogy belefárad az ember, mire körüljárja. Arra a hegyre minden századik esztendőben leszáll egy parányi madárka, és hozzáfeni a csőrét. Mikorra az egész hegy elkopik ettől, akkorra telik le az első másodperc az örökkévalóságból.
- Jól van - mondta a király -, megálltad a próbát, egy bölcs sem felelhetett volna különbül. Mától fogva itt lesz a lakásod a palotámban, és ezennel ország-világ előtt fiammá fogadlak.
Houve, uma vez, um pastorzinho, que se tornara famoso em toda redondeza pelas sábias respostas que dava a qualquer pergunta.
Até mesmo o rei ouviu falar nele e, não acreditando no que diziam, mandou chamá-lo à sua presença.
- Se souberes responder com acerto às três perguntas que te farei, eu te adotarei como filho e passarás a morar comigo aqui no palácio.
- Quais são as perguntas? - disse o rapazinho.
O rei perguntou:
- A primeira é esta: quantas gotas de água há no mar?
O pastorzinho respondeu:
- Majestade, mandai fechar todos os rios que desaguam no mar, e eu direi quantas gotas de água há nele.
O rei continuou:
- A segunda pergunta é esta: quantas estreias há no céu?
O pastorzinho respondeu:
- Dai-me uma grande folha de papel branco.
Depois, com a pena, fez tantos pontinhos sobre o papel que era quase impossível distingui-lo e muito mais impossível contá-los. E disse:
- No céu há tantas estreias quantos pontos há neste papel; mandai contá-los.
Mas ninguém foi capaz de fazer a conta. O rei tornou a dizer.
- A terceira pergunta é: quantos segundos tem a eternidade?
- Na Pomerânia oriental há a Montanha de Diamante, que tem uma hora de altura, uma hora de largura e uma hora de profundidade; cada cem anos vai um passarinho afiar o biquinho nela. Ora, quando ele tiver gasto toda a montanha, então terá passado um segundo da eternidade.
O rei então exclamou:
- Respondeste às minhas perguntas com muita sabedoria; de hoje em diante ficarás morando comigo aqui no castelo e serás adotado por mim como filho.
E assim foi.