日本語

ふくろう

MAGYAR

A bagoly


二、三百年前、人々が今ほどずる賢くなく悪知恵が働かないとき、小さな町で奇妙なことが起こりました。どういうわけか、ワシミミズクという大ふくろうが一羽、夜の間に近くの森から町の人の納屋に入りこみ、このふくろうが現れると恐ろしい叫び声をあげる他の鳥たちを恐れて、夜が明けてもこの避難場所から二度と出ていこうとしませんでした。

朝に、下男はわらをとりに納屋に入って行った時、片隅にふくろうが止まっているのを見てひどくおどろいたので、逃げて行って、主人に、「生まれてこのかた見たこともない怪物が納屋にいて、いとも簡単に人を食いそうにして、目をぐるぐる回しているんです。」と知らせました。「お前というやつを知ってるよ。」と主人は言いました。「お前は野原でつぐみを追いかけ回す勇気はあるが、めんどりが死んでるのを見ると近くへ寄る前に棒を持たなくちゃいけないんだからな。わしが自分で行ってどんな怪物か見てこなくてはならぬな。」と主人は付け加え、全く平気で納屋に入って行き、辺りを見回しました。

ところが、自分の目で奇妙なゾッとする生き物を見たら、下男に負けず劣らずびっくり仰天しました。二回跳びはねて外へ出て、近所の人たちのところへ駆けていき、見たことのない危険なけものをやっつけるのに手を貸してくれ、さもないと閉じ込めてある納屋から抜け出るようなら町中が危険にさらされるぞ、と泣きださんばかりにお願いしました。町の通りがみな大騒ぎになり、町の人たちは、まるで敵に立ち向かっていくかのように、槍や熊手や草刈り鎌や斧で武装してやってきました。

最後に、町長を先頭に議員たちがやって来ました。みんなは広場で整列し、納屋に行進して、周りを取り囲みました。そのあとすぐ、一番勇気のある男が進み出て槍を構えて入っていきましたが、すぐ後で悲鳴を上げたかと思うと死人のように青ざめて駆け戻ってくると、一言も口を言えませんでした。それでもあと二人が入って行きましたが、同じような結果になりました。とうとう、戦争の手柄で有名な大きな力のある男が出てきて、「あんた方、ただ見ていたって怪物を追い払うことにならん。ここは本気にならなくてはいかんのに、あんた方はみんな女に変わってしまったようだの。誰ひとりとしてそいつと戦おうとせんのか。」と言いました。

男はみんなに鎧をくれと命じ、刀と槍を持って来させ、身支度を整えました。男の命を心配する人も多かったのですが、みんな男の勇気を誉めたたえました。二枚の納屋の戸が開かれ、みんなにふくろうがみえました。ふくろうはその間に大きな横げたの真ん中にとまっていました。男ははしごを持って来させ、立てかけると上る支度をしました。周りで見ていたみんなは、勇敢に頑張ってくれよと声援をおくり、竜を退治した聖ジョージに、この人をどうぞお守りください、と祈りました。男が上に着いた途端、ふくろうは男が自分を狙っているとわかり、また大勢の人と大声にどぎまぎして、逃げ場がわからないので、目をぐるぐる回し、羽を逆立てて、翼をばたばたさせ、くちばしを鳴らし、ホーホーと耳障りな声で鳴きました。「グサリやれ、グサリやれ」外の人たちが勇敢な戦士に叫びました。「おれがいるところにいれば」と男は答えました。「誰も『グサリやれ』と叫ばないだろうよ。」男ははしごの一段上に足をのせることはのせましたが、震え出し、半ば気を失って戻って来ました。さあ、これでそんな危険に身を置く人は誰も残りませんでした。

「怪物は」と人々は言いました。「おれたちの中で一番強い男に、毒を吹きかけ死ぬ目にあわせたのだ。くちばしを鳴らし、ただ息を吹きかけるだけでな。おれたちも命をかけねばならんのか」みんなは町がすっかり破壊されないようにするにはどうしたらよいか相談しました。しばらくの間どの案も役に立ちそうに思えませんでしたが、とうとう町長が間に合わせの手立てを見つけました。

「わしの意見は」と町長は言いました。「町の金でこの納屋と中に入っている麦、わら、干し草などいっさいの分を支払って持ち主に埋めあわせするんだ。それから建物と恐ろしいけものを一緒に燃やす。こうすれば誰も命を危険にさらさなくてよいではないか。今は費用を考える時ではないし、けちけちするのは当てはまらないだろうよ。」みんなはこれに賛成しました。それで納屋の四隅に火をつけ、納屋と一緒にふくろうは惨めにも燃やされてしまいました。

信じない人はそこへ行って自分で尋ねてごらん。
Jó pár száz esztendővel ezelőtt, amikor még az emberek nem voltak olyan okosak és minden hájjal megkentek, mint manapság, furcsa dolog történt egy városkában. Éjnek idején egyszer egy nagyfajta bagoly - uhubagolynak hívják - betévedt egy környékbeli erdőből az egyik polgárnak a csűrjébe. Ott lepte meg a virradat.

Tudni való, hogy a bagoly éjszakai madár, nem lát jól a napvilágnál, nem is szeret nappal mutatkozni, mert olyankor a többi szárnyas rettenetes ricsajjal űzőbe szokta venni.

Nos hát ez a mi uhumadarunk sem merte elhagyni a csűrt, amelyikben éjjel tanyázott; behúzódott az egyik sarokba, ott gubbasztott, ott várta, hogy megint besötétedjék.

Reggel a szolgalegény bement a csűrbe szalmáért. Meglátta a sarokban a nagy szürke madarat. Megijedt tőle, szaladt hanyatt-homlok a gazdájához, és jelentette neki, hogy a csűrben egy szörnyeteg kuporog, amilyet ő még életében sosem látott, forgatta a szemét, és olyan félelmetes a formája, hogy aki a közelébe merészkedik, bizonyára minden teketória nélkül bekapja.

- Ismerlek, jómadár! - mondta a gazda. - Egy rigót még valahogyan megkergetsz, de ha már egy döglött kakas hever az utadban, előbb hazaszaladsz a botodért, és csak úgy mersz a közelébe kerülni! No, majd én megnézem azt a szörnyeteget - tette hozzá.

Nagy bátran lement a csűrbe, és körülnézett. Hanem amikor a tulajdon szemével is megpillantotta a riasztó jószágot, nem kisebb ijedelem fogta el, mint az imént a szolgalegényt. Egyetlen hatalmas ugrással kint termett a csűrből, rohant a szomszédjához, lélekszakadva esett be az ajtaján, alig bírta kinyögni, mi baja.

- Egy veszedelmes vadállat ütött tanyát nálam... Sohasem láttam még hozzá hasonlót... Ha kitör a csűrből, az egész város szörnyű veszedelembe jut... Gyertek, segítsetek...

Föllármázták a környéket, zenebona támadt az utcákban, a polgárok nyársat, vasvillát, kaszát, fejszét ragadtak, és elszántan a csűr felé tódultak. Csakhamar megérkezett a tanács is, élén a polgármesterrel. A piactéren csatarendbe álltak, aztán megindultak a csűr ellen. Óvatos hadmozdulatokkal annak rendje és módja szerint körülvették, mint egy ellenséges várat.

Akkor előállt egy eltökélt dalia, előreszegezte a nyársrudat, és halált megvető bátorsággal behatolt a csűrbe.

Egy pillanatig néma csend volt, majd irtózatos ordítás harsant: a dalia rohant ki a csűrből, elhajította a nyársat, és halotthalaványan rogyott megrökönyödött társai karjába. Egy szó nem sok, annyit sem bírt kinyögni.

- Eh, nyúlszívű! - mondta egy még nála is vakmerőbb pocakos hős, és vasvillát szegezve, teljes terjedelmében benyomult az ellenség hadiszállására.

Egy félperc múlva iszkolt ő is kifelé, mint akit kergetnek. Még hátra is tekingetett, nem üldözik-e. Leroskadt a téren a kút mellett a kőpadra, tenyerébe ejtette a fejét, úgy rebegte:

- Nem, ez aztán igazán nem tréfa!

Még egy vállalkozó akadt, de az se járt különben; nagy garral elindult, aztán szégyenszemre megfutamodott.

Már-már úgy látszott, hogy nem a polgárok űzik ki a szörnyeteget a csűrből, hanem a szörnyeteg őket a városukból. Végül azonban jelentkezett egy nagy behemót ember, aki sokat forgott mindenféle hadakban, és híres volt vitézi tetteiről.

- Mit gondoltok, elég, ha csak megbámuljátok az ellenséget? Komoly munka ez, nem gyerekjáték! De látom, mindnyájan anyámasszony katonái vagytok; mind féltek, hogy beletörik a fogatok ebbe a kemény dióba!

- Jó, jó - mondták neki a polgártársai -, elismerjük, hogy te vagy a legnagyobb vitéz a városban; segíts hát rajtunk!

- Hozzátok ide a fegyverzetemet! - rendelkezett a nagy hős.

Páncélt öltött, kardot kötött, dárdát fogott. A többiek áhítattal figyelték s készülődését, magasztalták a bátorságár, aggódtak az életéért. Aztán önkéntes jelentkezők odakúsztak a csűrhöz, és elszántan kitárták a kapuját.

Elképedt, megdöbbent moraj hangzott: ott ült a bagoly a szemük előtt a csűr közepén, a magasban; elunta magát a sarokban, és rátelepedett az egyik keresztgerendára, onnét hunyorgott vaksin lefelé.

- Hamar ide a létrát! - adta ki a parancsot a hős férfiú.

Hoztak is nyomban egy éktelenül hosszú lajtorját. Azt a vitéz nekitámasztotta a gerendának, és elkezdett fokról fokra fölfelé mászni.

Odakint egyszeriben elragadta a nézőket a lelkesedés. Éljeneztek, hurráztak, biztatták a páncélos vitézt, viselkedjék igazi hőshöz illően, mutassa meg, hogy helyén a szíve, mentse meg a város becsületét.

A baglyot egészen megvadította a lenti sokadalom meg a nagy zsivajgás. Látta, hogy valamiféle ismeretlen óriás közeledik felé a levegőben, de zavarában nem tudta, merre meneküljön. Ijedtében kimeresztette a szemét, fölborzolta a tollát, csattogtatta a csőrét, és rekedtén rikoltozni kezdett:

- Szúrd le! Szúrd le! - kiáltozta lent a tömeg.

- Bezzeg nem ordítoznátok így, ha ti volnátok a helyemben! - szólt vissza bosszúsan a hős.

Már nem volt messze a bagolytól. Megtorpant, topogott, izgett-mozgott a páncéljában, de mert mégsem akart szégyenben maradni annyi ember szeme láttára, összeszedte magát, és még egy fokkal feljebb hágott.

A bagoly még nála is jobban félt. Még jobban kimeresztette a szemét, és kétségbeesésében még rémültebben elrikkantotta magát: - Uhu!

Ez már a mi bajnokunknak is sok volt! Tetőtől talpig reszketni kezdett, nem volt se holt, se élő, azt sem tudta, hogyan jutott le a létráról.

Ha már ő is így járt, hogy is akadt volna ezután vállalkozó, aki az életét kockáztatni merte volna!

- Ez a szörnyeteg éppen csak ráfújt a város legerősebb emberére, máris semmivé tette! - mondták. - Nincs az a halandó, akivel el ne bánnék! Tanakodni kezdtek, hogyan mentsék meg a várost a végveszedelemtől. Sokáig tanácskoztak, mert úgy látszott, nincs mentség, el kell készülniök a pusztulásra. Akkor azonban a polgármesternek mentő ötlete támadt.

- Én azt javaslom, fizessük meg a város pénztárából a gazdának a csűre árát gabonástul, szalmástul-szénástul, nehogy károsodás érje, aztán gyújtsuk föl ezt az átkozott épületet; ha porig ég, a szörnyeteg is megég benne, és így senkinek sem vész oda az élete érte. Ilyenkor nincs helye a takarékosságnak. Ha fukarkodnánk, csak pórul járnánk!

Egyhangúlag, nagy lelkesedéssel el is fogadták nyomban a javaslatot. A csűrt meggyújtották mind a négy sarkán. Csakhamar lángba borult, és a bagoly nyomorultul benne égett. Így szabadultak meg a szörnyetegtől.

Aki nem hiszi, járjon utána.




二つの言語を比較します:













Donations are welcomed & appreciated.


Thank you for your support.