DEUTSCH

Der Bauer und der Teufel

MAGYAR

A paraszt meg az ördög


Es war einmal ein kluges und verschmitztes Bäuerlein, von dessen Streichen viel zu erzählen wäre, die schönste Geschichte ist aber doch, wie er den Teufel einmal dran gekriegt und zum Narren gehabt hat.

Das Bäuerlein hatte eines Tages seinen Acker bestellt und rüstete sich zur Heimfahrt, als die Dämmerung schon ein getreten war. Da erblickte er mitten auf seinem Acker einen Haufen feuriger Kohlen, und als er voll Verwunderung hinzuging, so saß oben auf der Glut ein kleiner schwarzer Teufel. "Du sitzest wohl auf einem Schatz," sprach das Bäuerlein. "Jawohl," antwortete der Teufel, "auf einem Schatz, der mehr Gold und Silber enthält, als du dein Lebtag gesehen hast." - "Der Schatz liegt auf meinem Feld und gehört mir," sprach das Bäuerlein. "Er ist dein," antwortete der Teufel, "wenn du mir zwei Jahre lang die Hälfte von dem gibst, was dein Acker hervorbringt: Geld habe ich genug, aber ich trage Verlangen nach den Früchten der Erde." Das Bäuerlein ging auf den Handel ein. "Damit aber kein Streit bei der Teilung entsteht," sprach es, "so soll dir gehören, was über der Erde ist und mir, was unter der Erde ist." Dem Teufel gefiel das wohl, aber das listige Bäuerlein hatte Rüben gesät. Als nun die Zeit der Ernte kam, so erschien der Teufel und wollte seine Frucht holen, er fand aber nichts als die gelben welken Blätter, und das Bäuerlein, ganz vergnügt, grub seine Rüben aus. "Einmal hast du den Vorteil gehabt," sprach der Teufel, "aber für das nächstemal soll das nicht gelten. Dein ist, was über der Erde wächst und mein, was darunter ist." - "Mir auch recht," antwortete das Bäuerlein. Als aber die Zeit zur Aussaat kam, säte das Bäuerlein nicht wieder Rüben, sondern Weizen. Die Frucht ward reif, das Bäuerlein ging auf den Acker und schnitt die vollen Halme bis zur Erde ab. Als der Teufel kam, fand er nichts als die Stoppeln und fuhr wütend in eine Felsenschlucht hinab. "So muß man die Füchse prellen," sprach das Bäuerlein, ging hin und holte sich den Schatz.
Volt egyszer egy eszes, furfangos paraszt, sokat lehetne mesélni a tréfáiról, de én itt most csak a legkülönbet mondom el: azt, hogyan tette egyszer bolonddá az ördögöt.

Úgy kezdődött a dolog, hogy a paraszt egyszer kint dolgozott napestig a földjén. Mikor bealkonyodott, hazafelé készült, de mint jó gazdához illik, mielőtt elindult, még egyszer körülnézett, rendben van-e minden. Hát ahogy így vizsgálódik, mi nem akad a szemébe? Valami villódzik a szürkületben: nagy halom parázs izzik a szántóföldje közepén. Igen elcsodálkozott, hiszen az előbb még nem volt ott semmi. Odaballagott megnézni, mi az.

Valódi tüzes zsarátnok volt, és egy kis fekete ördög kuporgott a tetején.

- Csak tán nem kincsen kotlasz? - kérdezte a paraszt.

- De bizony azon - felelte az ördög -, mégpedig nagy kincsen! Több abban az arany meg az ezüst, mint amennyit te egész életedben láttál!

- No, akkor jól van - folytatta a paraszt a beszélgetést -, a kincs az én földemben van, tehát az enyém.

- Nem bánom, tiéd lehet - állt rá az ördög -, de csak egy feltétellel: ha két esztendőn át nekem adod annak a felét, ami a földeden terem. Pénzem van dugig, aranyra-ezüstre akár rá se nézzek, de a föld gyümölcseit nagyon megkívántam.

A paraszt gondolkodott egy percig, aztán belement az üzletbe.

- Rendben van - mondta -, de hogy ne legyen vita az osztozkodásnál, egyezzünk meg: ami a föld alatt van, az az enyém, ami meg a föld fölött, az a tiéd.

Az ördögnek tetszett az alku, el is fogadta.

Igen ám, csakhogy az agyafúrt paraszt abban az esztendőben egyebet sem vetett, mint répát! Mikor eljött a szedés ideje, jelentkezett az ördög a részéért.

- Kaszát hozzak, vagy úgy téped puszta kézzel? - kérdezte a paraszt.

- Hogyhogy? - hüledezett az ördög. - A répát?

- Azt nem, csak a levelét! - mondta a paraszt. - Nem emlékszel az egyezségre? Ami fölül van, az a levele, azt mind elviheted.

Nekiállt, s nagy vígan szedegetni kezdte a földből a szép kövér répafejeket.

Az ördög dühösen vakarta az üstökét.

- Most az egyszer te jártál jól - füstölgött -, de jövőre nem ér a kikötésed; jövőre fordítva lesz: ami a föld alatt van, az enyém, ami a föld fölött, a tiéd. Megértetted?

A paraszt vállat vont, sodorított egyet a bajszán, hogy az ördög észre ne vegye valahogy a somolygását, és ráhagyta:

- Nekem úgy is jó, legyen a kedved szerint.

Az ördög morgott valamit, s elinalt. A paraszt meg fölszántotta a földjét, s az egészet bevetette tiszta búzával.

Mikor a gabona beért, nekiállt és mind egy szálig learatta. Épp az utolsó kévét hányta föl a kocsijára, mikor nagy dérrel-dúrral megjelent az ördög.

- Hohó! - kiabálta már messziről. - Hallod-e, hékás, hová viszed azt a búzát?

- Haza, a csűrömbe - mondta a paraszt.

- Hát nekem mit hagytál? - kérdezte az ördög.

- Mindent, ami a föld alatt van - hangzott a felelet.

És az ördög nem talált mást, mint a puszta tarlót. Rettenetesen megdühödött és egy sziklahasadékon át lerucskázott egyenest a pokol fenekére. Így lett a furfangos paraszté a kétesztendei termés is meg a kincs is.




Vergleich zwei Sprachen:













Donations are welcomed & appreciated.


Thank you for your support.