从前有位公主非常骄傲，每当有人前来向她求婚，她总要出个谜语让他猜，如果猜不中，她就傲慢地把他们赶走。 她还出了告示，无论是谁，只要猜中谜语，她都会嫁给他。 最后一起来了三个裁缝，两个大的以为他们一生做过那么多灵巧的活儿，这次一定能成功。 另外一个却是位身材矮小、无所作为的小玩童，他学艺不精，却抱着侥幸的心理，也想来碰碰运气。 只听那两个对他说："你还是呆在家里算了，凭你那点小聪明是成不了气候的。"可这小裁缝并不泄气，说他已拿定了主意，且会好自为之的。 于是他也出发了，一付世界就是他的样子。
他们三人来到了公主面前自报了家门，然后要她出谜语。 他们声称自己天资聪明，心细如针，只有他们才能猜出谜语。 公主说："我的头上有两种头发，它们分别是什么颜色？""就这个？"第一个说，"那一定是黑白两色，像芝麻点料子布一样。"公主说："猜错了，让第二个来猜吧。"于是第二个说："要不是黑白两色，那肯定是棕红两色，像我父亲节日礼服一样。""猜错了，"公主说，"让第三个来回答，看他那样子肯定知道。"于是小裁缝大胆地站了出来，说："公主头上有一种银发和一种金发，它们的颜色正好不一样。"公主听完，脸色苍白，吓得险些摔倒在地。 小裁缝猜对了，而她曾自信世上无人知道这秘密呢。 她镇静下来后，她说："你猜中了，但我还不能嫁给你，你还得去干件事，下面的栏里有头熊，今晚你得在那里过一夜，明天早上等我起来你还活着，你就可以娶我。"她心想，这样就可打发掉那小裁缝，因为凡是落入熊爪的人，至今还没有一个人逃脱过死。 小裁缝毫无惧意，还十分愉快地说："不入虎穴，焉得虎子。"
到了晚上，我们的小裁缝被带到了熊的身旁。 熊立刻就要扑向小伙子，用双爪给他一顿热烈的欢迎。 "别动！别动！"小裁缝说，"我很快就会教你安静的。"于是他装出若无其事的样子，从口袋中掏出一把坚果，咬开壳，吃起果仁来。 熊见了，也要吃坚果。 裁缝把手伸进口袋，掏出了满满的一把塞在了熊爪里，这其实不是坚果，而是卵石。 熊把石子塞入口中，无论怎么咬也咬不开，它想："唉！我真是个大笨蛋，我连个坚果都咬不烂！"于是它对裁缝说："给，帮我咬一下。""瞧，你真笨！"裁缝说，"嘴那么大，连个小小坚果都咬不烂。"于是他接过石子，却机灵地把一个坚果塞进口中，咔嚓一声，咬成了两瓣。 "我得再试试，"熊说，"看到你这样咬，我想我也能咬烂。"于是裁缝又给了它一颗石子，熊使劲地咬啊，咬啊，你简直难以想象它竟咬开了。 然后，裁缝从衣服里抽出一把小提琴，独自演奏起来，熊听到音乐声，情不自禁地跳起舞来。 它跳了一会儿，觉得这小玩艺儿很有趣，便对小裁缝说："喂，拉琴难吗？""太容易了，连三岁小孩都会。瞧，我左手指握在琴上，右手拉弓，拉起来得心应手。""好！"熊说，"我也要学会拉琴，这样我什么时候想跳舞就可以跳，你看怎么样？你可以教我吗？""非常乐意，"裁缝说，"不过那得看你天赋如何。让我先瞧瞧你的爪子，它们太长了，我得先给你修修指甲。"于是他拿出一把虎钳，让熊把爪子伸了进去，小裁缝把虎钳使劲地扭紧，说："呆着别动，等我拿把剪刀来。"于是他把熊丢开不管了，任它放声咆哮，他自己却在角落的一堆稻草上呼呼地睡起大觉来。
熊就这样放声哀嗥了一整夜，公主听到后，还以为熊已结果了小裁缝，现在正在高兴地嗥叫呢，早上公主起来时便显得漫不经心而又十分的高兴。 可当她向栏里一瞧时 ，发现裁缝竟安然无恙地站在她面前，脸上还露出得意的神色。 现在她别无选择了，因为她有言在先，只得同意举行婚礼。 于是国王派出了一辆马车，把她和裁缝送往教堂，让他们在那里举行婚礼。 当他俩爬上马车时，另外两个裁缝对小裁缝的幸福嫉妒不已，心怀恶意地走进木栏，放出了那头熊。 只见那熊带着满腔愤怒拼命追赶马车，边喘气边嗥啕。 公主听到这声音可吓坏了，尖叫道："啊！熊在后面想抓你！"裁缝灵机一动，头立在下，双脚伸出窗外，叫道："瞧见虎钳了吧！如果还不走我就再把你夹进去！"熊一见那家伙，立刻转过身来就跑。 于是裁缝和公主平平安安到了教堂，立即举行了婚礼，从此他们俩过上了幸福美满的日子。
他们三人来到了公主面前自报了家门，然后要她出谜语。 他们声称自己天资聪明，心细如针，只有他们才能猜出谜语。 公主说："我的头上有两种头发，它们分别是什么颜色？""就这个？"第一个说，"那一定是黑白两色，像芝麻点料子布一样。"公主说："猜错了，让第二个来猜吧。"于是第二个说："要不是黑白两色，那肯定是棕红两色，像我父亲节日礼服一样。""猜错了，"公主说，"让第三个来回答，看他那样子肯定知道。"于是小裁缝大胆地站了出来，说："公主头上有一种银发和一种金发，它们的颜色正好不一样。"公主听完，脸色苍白，吓得险些摔倒在地。 小裁缝猜对了，而她曾自信世上无人知道这秘密呢。 她镇静下来后，她说："你猜中了，但我还不能嫁给你，你还得去干件事，下面的栏里有头熊，今晚你得在那里过一夜，明天早上等我起来你还活着，你就可以娶我。"她心想，这样就可打发掉那小裁缝，因为凡是落入熊爪的人，至今还没有一个人逃脱过死。 小裁缝毫无惧意，还十分愉快地说："不入虎穴，焉得虎子。"
到了晚上，我们的小裁缝被带到了熊的身旁。 熊立刻就要扑向小伙子，用双爪给他一顿热烈的欢迎。 "别动！别动！"小裁缝说，"我很快就会教你安静的。"于是他装出若无其事的样子，从口袋中掏出一把坚果，咬开壳，吃起果仁来。 熊见了，也要吃坚果。 裁缝把手伸进口袋，掏出了满满的一把塞在了熊爪里，这其实不是坚果，而是卵石。 熊把石子塞入口中，无论怎么咬也咬不开，它想："唉！我真是个大笨蛋，我连个坚果都咬不烂！"于是它对裁缝说："给，帮我咬一下。""瞧，你真笨！"裁缝说，"嘴那么大，连个小小坚果都咬不烂。"于是他接过石子，却机灵地把一个坚果塞进口中，咔嚓一声，咬成了两瓣。 "我得再试试，"熊说，"看到你这样咬，我想我也能咬烂。"于是裁缝又给了它一颗石子，熊使劲地咬啊，咬啊，你简直难以想象它竟咬开了。 然后，裁缝从衣服里抽出一把小提琴，独自演奏起来，熊听到音乐声，情不自禁地跳起舞来。 它跳了一会儿，觉得这小玩艺儿很有趣，便对小裁缝说："喂，拉琴难吗？""太容易了，连三岁小孩都会。瞧，我左手指握在琴上，右手拉弓，拉起来得心应手。""好！"熊说，"我也要学会拉琴，这样我什么时候想跳舞就可以跳，你看怎么样？你可以教我吗？""非常乐意，"裁缝说，"不过那得看你天赋如何。让我先瞧瞧你的爪子，它们太长了，我得先给你修修指甲。"于是他拿出一把虎钳，让熊把爪子伸了进去，小裁缝把虎钳使劲地扭紧，说："呆着别动，等我拿把剪刀来。"于是他把熊丢开不管了，任它放声咆哮，他自己却在角落的一堆稻草上呼呼地睡起大觉来。
熊就这样放声哀嗥了一整夜，公主听到后，还以为熊已结果了小裁缝，现在正在高兴地嗥叫呢，早上公主起来时便显得漫不经心而又十分的高兴。 可当她向栏里一瞧时 ，发现裁缝竟安然无恙地站在她面前，脸上还露出得意的神色。 现在她别无选择了，因为她有言在先，只得同意举行婚礼。 于是国王派出了一辆马车，把她和裁缝送往教堂，让他们在那里举行婚礼。 当他俩爬上马车时，另外两个裁缝对小裁缝的幸福嫉妒不已，心怀恶意地走进木栏，放出了那头熊。 只见那熊带着满腔愤怒拼命追赶马车，边喘气边嗥啕。 公主听到这声音可吓坏了，尖叫道："啊！熊在后面想抓你！"裁缝灵机一动，头立在下，双脚伸出窗外，叫道："瞧见虎钳了吧！如果还不走我就再把你夹进去！"熊一见那家伙，立刻转过身来就跑。 于是裁缝和公主平平安安到了教堂，立即举行了婚礼，从此他们俩过上了幸福美满的日子。
Volt egyszer egy hercegkisasszony, aki messze földön híres volt a szépségéről meg a kevélységéről. Nagy szépsége miatt csak úgy tódultak hozzá a kérők, de nagy kevélysége miatt valamennyien pórul jártak. A hercegkisasszony ugyanis mindegyiknek feladott egy rejtvényt, és aki nem tudta megfejteni, azt szégyenszemre, nagy vesszőfutás közt elkergette.
Így aztán nem csoda, ha rövidesen nem akadt többé királyfi, aki leánykérőbe merészkedett volna hozzá. Mikor a hercegkisasszony látta, hogy a kérők elmaradnak, közhírré tétette, hogy most már pályázhatik a kezére akárki; aki a rejtvényt megfejti, ahhoz hozzámegy, még ha nem királyfi is az illető.
A dolognak híre kelt az országban, tudomást szerzett róla egy messzi-messzi faluban három szabó is. Nosza, összedugták a fejüket, tanakodni kezdtek, latolgatták a kilátásaikat.
- Nyitva áll előttünk a szerencse útja! - mondta a legidősebbik.
- Igaz - tette hozzá a középső -, annyiszor beletaláltunk már a gomblyukba, miért éppen most ne találnánk?
A harmadik, a legfiatalabb, ugribugri, mihaszna emberke volt, még a mesterséghez sem igen értett. Most azonban ő is izegni-mozogni kezdett.
- Hátha nyakon csípem a szerencsét - mondta. - Mert ha most sem próbálom meg, ki tudja, kínálkozik-e még egyszer ilyen kitűnő alkalom az életben!
A másik kettő leintette:
- Maradj csak itthon, úgyse mennél semmire azzal a kurta eszeddel!
A szabócska azonban nem hagyta magát.
- Én erre föltettem az életemet - mondta. - Majd csak boldogulok valahogyan, sose féltsetek ti engem!
És úgy fenn hordta az orrát, mintha az egész világ az övé volna.
A három szabó tehát útra kelt; meg sem álltak a hercegkisasszony palotájáig. Nagy hetvenkedve bekopogtattak.
- Hát ti mit akartok? - kérdezte az udvarmester. - Megvan nekünk a magunk udvari szabója!
Erre azok hárman elkezdtek kacagni.
- Hahaha! Ez a szerencsétlen azt hiszi, az ő ócska ruháját jöttünk megfoltozni! Tudd meg, barátom: lánykérőben vagyunk, a hercegkisasszony kezére pályázunk. Bennünk aztán emberére akadt, az egyszer biztos; olyan csavaros, finom eszünk van, hogy száz rókának együttvéve sincs annyi sütnivalója!
Mit tehetett egyebet az udvarmester? Bevezette őket az úrnője elé.
A hercegkisasszony kevélyen végignézett rajtuk, aztán föladta nekik a rejtvényt.
- Van a hajamnak két különleges szála. Milyen színű az egyik, milyen a másik?
- Ennyi az egész? - kérdezte fölényesen a legidősebb szabó. - Az egyik nyilván fehér, mint a gyolcs, a másik meg fekete, mint a posztó.
- Nem találtad el - mondta neki a hercegkisasszony -, feleljen a másik.
- Hát ha nem fehér meg fekete - tudálékoskodott a második szabó -, akkor nyilván az egyik vörös, mint a rózsa szirma, a másik meg barna, mint otthon az apámuram házikabátja.
- Te sem találtad el - szólt a hercegkisasszony -, feleljen a harmadik. Látom az orrán, hogy tudja.
De ezt csak gúnyból mondta, mert már előre azon mulatott magában, milyen csúfosan kergeti majd el mind a hármukat.
A legfiatalabb szabó azonban egy csöppet sem ijedt meg; bátran előlépett, s így szólt:
- Tessék itt a megfejtés: a hercegkisasszonynak van egy arany meg egy ezüst hajszála.
A hercegkisasszony elsápadt, majd elájult ijedtében, mikor ezt meghallotta. Mert hát a kis szabó megfejtette a rejtvényt, amit - azt hitte - senki a világon ki nem talál.
- Jól van - mondta, mikor kissé magához tért -, de ezzel még nem nyerted el a kezemet: még hátra van egy próba. Lakik lent az istállóban egy medve, azzal kell töltened a mai éjszakát. Ha reggel még életben talállak, nem bánom, hozzád megyek feleségül.
Azt gondolta, ezzel aztán meg is szabadult a szabócskától; mert akit a medve a mancsába kerített, annak bizony befellegzett!
A szabócska azonban nem ijedt meg, egyet se búsult, hanem azt mondta magában:
"Aki mer, az nyer!"
És amikor alkonyatkor levezették az istállóba, olyan könnyedén lépkedett az őrök közt, mintha nem is egy dühös vadállat elé menne, hanem valami mulatságba.
Rázárták az istálló ajtaját; s abban a pillanatban morogva megmozdult a sarokban a medve. Feltápászkodott fektéből, és dühös brummogással egyenesen feléje tartott, egykettőre el akart bánni az incifinci kis fickóval. Már emelte is a mancsát, hogy agyoncsapja.
- Csak csínján - mondta a szabócska. - Ne siessük el a dolgot, mackó koma!
Azzal, mintha a világon semmi gondja sem volna, benyúlt a zsebébe, előhalászott pár szem mogyorót, feltörte őket a fogával, és jóízűen eszegetni kezdte a belüket.
A medve csak nézte, nézte, leengedte a mancsát, összefutott a szájában a nyál, ő is szeretett volna mogyorót.
- Adj nekem is! - dörmögte.
A szabócska egy szót sem szólt, csak elővett a zsebéből egy marék kavicsot, és odanyújtotta a medvének. Mert a ravasz fickó az egyik zsebébe mogyorót dugott, a másikat azonban kaviccsal rakta meg, hogy legyen mivel jól tartani a mackót!
A medve mohón a szájába tömte a kavicsokat, de akárhogyan erőlködött, egyetlenegyet sem bírt feltörni.
"Ej, de ostoba golyhó vagyok - méltatlankodott magában. - Még egy hitvány mogyorót sem tudok kettéroppantani!"
A szabócskához fordult.
- Légy szíves, harapd szét.
- Milyen legény vagy te? - mondta a szabó. - Ekkora nagy szád van, és egy mogyorót nem bírsz kettétörni vele!
Elvette a medvétől a kavicsokat, de közben ügyes mozdulattal átcserélte őket mogyoróra; szájába vett egy szemet, és reccs! - máris szétharapta.
A medve nagyon elrestellte magát.
- Még egyszer megpróbálom - dohogta -, most már biztosan sikerülni fog nekem is.
Igen ám, csakhogy a szabócska megint a kavicsokat nyomta a markába mogyoró helyett! A medve harapta, ahogyan csak bírta, de hát a kővel még az ő hatalmas agyarai sem bírtak. Mérgesen kiköpte a kavicsot, és bosszúsan leült a jászol szélére. Gondolta, megvárja; míg kiáll a sajgás a fogából, aztán majd végez ezzel a híres mogyorótörő legénnyel.
A szabócska meg, mintha csak otthon a szobájában volna, előhúzta a kabátja alól a hegedűjét, rántott egyet-kettőt a vonón, és belekezdett egy nótába. A medve, amint meghallotta a muzsikát, előbb csak nagy busa fejét ingatta jobbra-balra, aztán nem állhatta meg, hogy föl ne keljen ültéből és táncra ne perdüljön. Egy ideig brummogva járta a táncot, a szabócska meg csak húzta, húzta vígan a talpalávalót. Egyszer csak abbahagyta a mackó a mórikálást, odaállt a szabó elé, és azt kérdezte:
- Mondd csak, nehéz hegedülni?
- Gyerekjáték! - felelte a szabó. - Ide süss: a bal kezem ujjait ráteszem ide a húrokra, a jobb kezemmel meg rángatom a vonót. Ennyi az egész, megy az, mint a karikacsapás!
- Én is szeretnék megtanulni hegedülni, hogy ha kedvem szottyan, táncolhassak egyet. Megtanítasz?
- Ha van tehetséged hozzá, nagyon szívesen! - felelte készségesen s szabó. - Mutasd csak a mancsodat!
A medve odanyújtotta a lábát. A szabó elnevette magát:
- Hogyan, ilyen manccsal akarsz te hegedülni?
- Miért? - kérdezte ijedten a medve. - Talán nem lehet?
- Lehetni lehet, de nagyon nagy a körmöd, előbb le kellene vágni belőle valamicskét.
- Ha megkérlek rá, megtennéd?
- Nem szeretem a más körmét vagdalni - kényeskedett a szabó -, de nem bánom, neked kivételesen megteszem. Csak hozd ide a hozzá való szerszámot.
Egy satu állt a sarokban; a medve készségesen elloholt érte, és letette a szabó elé.
- Tedd föl ide a mancsod! - rendelkezett a szabó.
A mafla medve boldogan engedelmeskedett. A szabó meg jól rászorította a satut, s azt mondta:
- Most aztán várd meg szépen, amíg visszajövök az ollóval.
Azzal otthagyta a mackót, lefeküdt az istálló sarkában a szalmára, és elaludt. A medve egy ideig várt türelemmel, aztán brummogni kezdett, mert már igen fájt a lába; rángatta, húzogatta a mancsát, de sehogyan sem tudta kiszabadítani. Dühében bömbölt egypárat, hanem mivel az sem segített, végül is elhallgatott, s várta, mi lesz.
A hercegkisasszony, mielőtt lefeküdt, hallotta az istálló felől a medve haragos ordítását.
"Most végez azzal a szemtelen szabóval" - gondolta.
Másnap vidáman, gondtalanul ébredt; örült neki, hogy ilyen könnyűszerrel megszabadult a kérőjétől. Bezzeg elcsodálkozott, amikor benézett az istállóba! Ott sétálgatott föl-alá a szabócska épen, egészségben s olyan virgoncan, ahogyan a hal fickándozik a vízben. Mikor meglátta a hercegkisasszonyt, illendő bókot csapott előtte, és szép jó reggelt kívánt neki.
Most már a kevély leány sem szólhatott semmit, hiszen ország-világ előtt kötötte az ígérete; odanyújtotta a kezét a kis szabónak.
A király rögtön befogatott a nagy hintóba, és elindultak az esküvőre. A két másik szabó az udvar zugából leste, hogyan gördül ki a fényes hintó az udvarból. Ette őket az irigység, hogy lám, ők ketten csúfosan felsültek, ennek a mitugrásznak meg minden sikerül! Összedugták a fejüket, tanakodtak, hogyan állhatnának bosszút rajta. Csakhamar ki is agyalták gonosz tervüket: beosontak az istállóba, kitekerték a satut, és szabadon engedték a medvét.
A dühös állat nekiiramodott, feldöntötte a két szabót, kirohant az ajtón, és a hintó után vetette magát. Száguldott, ahogy csak a lába bírta, és közben egyre azt brummogta:
- Megállj csak! Megállj csak!
A hintó vígan gördült az úton; hanem a hercegkisasszony egyszerre csak figyelmes lett a furcsa dörmögésre.
- Csak nem az ég dörög? - mondta és hátranézett, de abban a pillanatban halotthalványan föl is sikoltott: - Jaj nekünk! Végünk van, nyomunkban a medve!
A szabócska azonban talpraesett legény volt, nem afféle ijedős ember, aki a saját árnyékától is fél. Hirtelen tótágast állt a hintóban, a két lábát meg kidugta az ablakon, és elkezdett kiabálni:
- Vigyázz, mackó, itt a satu! Ha tüstént el nem hordod magad, megint beszorítalak!
Az ostoba medve valóban elhitte, hogy az a két láb a satu; megrémült, sarkon fordult, és úgy elszaladt, mintha soha ott sem lett volna.
Az okos kis szabó pedig annak rendje és módja szerint feleségül vette a hercegkisasszonyt, és vidáman élt vele élete fogytáig.