Lusta volt Henrik, kegyetlenül lusta. Nem volt a világon semmi egyéb dolga, mint a kecskét legeltetni, mégis keserves sóhajtozással tért haza esténként a munkájából.
- Nehéz sor ez! - nyögte. - Kínos törődés egy ilyen kecskét évszámra kinn a mezőn őrizni késő őszig. Ha még leheveredhetnék, és aludhatnék egyet az ember! De nem teheti, nyitva kell tartania a szemét, nehogy a mihaszna jószág megrágja a fákat, elbitangoljon a kertekbe, vagy egyszerűen világgá szaladjon! Hej-haj, meguntam én már ezt a nyomorult életet!
Nekiült, és töprengeni kezdett, hogyan rázhatná le végre a válláról ez, az irgalmatlan nagy terhet. Sokáig emésztődött, sokáig törte a fejét. Aztán mintha hirtelen hályog esett volna le a szeméről.
"Megvan! - csapott a homlokára. - Tudom már, mit kell tennem! Elveszem a kövér Katát feleségül. Neki is van egy kecskéje, azt is legeltetni kell; igazán mindegy, egyet hajt-e ki legelni vagy kettőt. Nekem pedig nem kell tovább gyötrődnöm."
A szót nyomban tett követte; lusta Henrik föltápászkodott, nagyot nyújtózott, és szép kényelmesen átballagott az utcán. Nem kellett sokáig járnia: kövér Katáék éppen szemközt laktak. Bekopogtatott, és megkérte a szülőktől a kedves leányzójuk kezét. Adták az öregek, hogyne adták volna! Örültek, hogy végre megszabadulnak tőle.
Így hát a kövér Kata lusta Henrik felesége lett, és minden áldott nap kihajtotta a két kecskét. Henrikre szép napok virradtak; egyebet sem tett, mint a lustaságát pihente ki; ha a jobb fele elfáradt, átfordult a bal oldalára, ha meg a háta kezdett bizseregni, fogta magát, hasra feküdt. Hanem azért, hogy egészen be ne rozsdásodjanak a csontjai, néhanapján ő is kiballagott a legelőre; leült az árnyékban, onnét nézte, hogyan legelteti Kata a kecskét.
- Kell az embernek néha egy kis mozgás - mondogatta -, jobban esik utána a pihenés.
Csakhogy kövér Katának nem nagyon tetszett ez a beosztás, ő is jobban szerette a nyugalmat, mint a kecskepásztorkodást. Ezért egy szép napon odaállt az ura elé, és azt mondta:
- Édes-kedves férjem, nem árulnád el nekem, miért keserítjük meg mi ok nélkül az életünket, miért tesszük tönkre java fiatalságunkat?
- Hát ezt hogyan érted? - hüledezett Henrik.
- Hát csak úgy kedves uram, hogy ez a két hitvány kecske minden áldott reggel fölver bennünket a mekegésével! Nem volna jobb, ha elcserélnénk őket? Beszéltem már a szomszéddal, szívesen adna értük egy kaptár méhet. A méheket nem kell őrizni, nem kell napestig ide-oda terelni a legelőn; kirakjuk a kast a ház mögé, és többé semmi gondunk: a méhek ki is repülnek, haza is találnak maguktól, ráadásul meg mézet adnak, és nekünk mindezért a kisujjunkat sem kell megmozdítanunk.
Henrik csak ámult-bámult a felesége nagy eszén.
- Ez aztán az okos asszonyhoz illő beszéd! - ismerte el. - Igazad van; azonfölül a méz jobb is, táplálóbb is a kecsketejnél.
- Meg jobban el is áll! - tódította meg Kata az ura szavát, s azon nyomban elcserélték a szomszéddal a két kecskét egy kaptár méhre.
Most már pihenhettek nyugodtan! A méhek kora reggeltől késő estig szorgalmasan ki-be jártak a kasba, és úgy megrakták jóféle mézzel a lépet, hogy őszre Henrik egy egész korsóval pergetett ki belőle.
De hova tegyék a korsót, hogy szem előtt is legyen, meg kéznél is legyen? A hálókamrájuk falán volt egy deszkapolc, rövid tanakodás után elhatározták, hogy ott fogják tartani a kincsüket. De Kata még így is féltette.
- Hátha ellopják. Hátha kikezdik az egerek - aggodalmaskodott.
Nyesett magának egy mogyorófavesszőt, megfaragta, maga mellé tette az ágyába, hogy föl se kelljen kelnie érte, ha netalán úgy hozná a sors, hogy valamiféle hívatlan vendéget kell elzavarnia.
Így aztán minden áldott nap délig heverésztek.
- Akit a nap korán lát, föleszi a kamráját - mondogatta bölcsen Henrik.
- Úgy bizony! - hagyta rá Kata asszony. - Aztán koldusbotra jut a szerencsétlen!
Hanem egyszer lusta Henrik észrevette, hogy amíg ő szunyókál, kövér Kata titokban rájár a mézre. Azért hát egy szép napon, úgy déltájban, mikor éppen a tollasbál fáradalmait pihenték ki, odaszólt az asszonynak:
- Jobb lesz, ha elcseréljük azt a mézet egy lúdra meg egy kislibára, mielőtt a korsó fenekére nézel!
- Jól van - mondta Kata -, de majd csak akkor, ha lesz egy kisfiunk, aki vigyáz rájuk. Vagy talán én kínlódjam a libuskákkal, én fecséreljem ilyen haszontalanságokra az időmet meg az erőmet?
- Azt hiszed, a gyerek majd odaáll neked libát őrizni? - dünnyögte Henrik. - Hogyisne! Manapság nem engedelmeskedik ám már a fiatalság! Mind a maga feje után jár, mind azt hiszi, okosabb a szüleinél.
- No, az enyém megadja az árát, ha nem hajt a szavamra! - tüzeskedett Kata asszony. - Úgy elnáspángolom, hogy arról koldul. Ide süss, Henrik - kiáltotta, és kikapta az ágyból a mogyoróvesszőt -, így fogom elverni, ni!
Azzal egy nagyot suhintott, és puff! - éppen a mézeskorsót találta el a polcon. A korsó a falhoz koccant, egyet-kettőt billegett, aztán lepottyant a földre, és darabokra tört, a szép aranysárga méz meg mind szétfolyt a padlón.
- No, a mi libánkat se kell többet őrizni - mormogta Henrik. - Még szerencse, hogy nem a fejemre esett a korsó, legalább nem lett ragacsos a hajam!
És mert az egyik cserépdarabon még látott valamicske mézet, fölszedte, és elégedetten dünnyögte:
- Ne hagyjuk kárba veszni, ami még megmaradt, asszony! Aztán, ha megettük, aludjunk egyet az ijedelemre; elég hosszú a nap, semmi kár nem származik belőle, ha ma egy kicsit később kelünk fel.
- Jól beszélsz - mondta kövér Kata nyújtózkodva -, ami késik, az nem múlik. Az ilyesmi úgy van, mint a csigával, amikor egyszer lagziba hívták. Útnak is indult, de már csak a keresztelőre ért oda. Megijedt, hogy elkésik, hát siettében felbukott a ház előtt a kerítésen. Erre azt mondta magának: "Lassan járj, tovább érsz!" Azzal befordultak a falnak, és aludtak tovább.
哈利是个大懒鬼，其实他只要把羊赶出去放牧，也别无它事。 不过每天放羊回家后，他总要唉声叹气："这活实在太累了！成年累月都要去放羊，太乏味了！只是到了秋天才能休闲片刻，要是能躺下来睡上一大觉有多好啊！不过你休想，你得时刻睁着只眼，否则它就会损坏幼树，或穿过篱笆进入人家的花园，或干脆跑掉。人怎样才能坐下来逍遥逍遥呢？"他于是坐了下来，绞尽脑汁地想着，希望能卸去肩上的负担。 他就是这样漫无边际地想着，突然眼皮一眨，大叫道："有办法了！胖婆特琳娜不是也有头羊吗？我何不娶她为妻，这样她不是可以照看我的羊吗，我也不用再自寻烦恼了。"
哈利马上从地上爬起来，拖着疲惫的步子，径直穿过大街，来到了不远处的特琳娜父母家，直接了当地向他们要求把那勤劳、善良的女孩嫁给他。 特琳娜的父母也没多犹豫，心想："物以类聚嘛！"便同意了这门亲事。
胖婆特琳娜就这样嫁给了哈利，每天她都要牵着两头羊去放。 这下哈利可好啦！ 他不需再干活，成天无所事事。 他有时也和妻子一起去放羊，并说："我偶尔去去，为的是将来休息得更多，否则人们就会感觉麻木的。"
然而特琳娜懒起来决不亚于他。 "哈利宝贝，"一天她对丈夫说："我们这么辛苦干活何苦呢？简直是在虚度年华嘛！这真的没必要。那两头羊每天一清早就咩咩地叫，吵得我们睡不好觉，何不把它送给邻居，与他换一窝蜜蜂不是更好吗？我们可以把它养到屋后的阳光下 ，这无需我们多照看，蜜蜂本来就不需人去管，更不用赶到田间去，它们自己会飞来飞去，并且还会采蜜，一点也不麻烦。 ""言之有理。 "哈利夸道，"我们说做便做，加之蜂蜜比羊奶好吃，更有营养，且保存期也长得多。 "
邻居拿一窝蜜蜂换来了两头羊，心里可欢喜啦！ 蜜蜂每天忙着飞进飞出，一点也不知疲倦，它们在蜂窝里酿满了诱人的蜜，到了秋天，哈利就聚上了满满一罐蜜。 夫妻俩把那个罐子摆在靠床的墙壁的搁板上，为了防小偷和老鼠，特琳娜特意找来了一根粗大的榛树棒，准备在床边，只要有动静，她一伸手便可拿到，一点也不费神，这样很快可赶走那些不速之客。
每天不到日当正午，懒鬼哈利可不想起床。 他常说："起得早，多消耗。"一天早上，日已上三竿，他还直挺在床上，这时他对妻子说："女人喜欢甜食，你常独自一人偷吃蜂蜜，趁你还没喝光，不如拿它换只带崽的鹅来。""不嘛！"只听他妻子说："我们身旁又无小孩，谁去放鹅呢？难道你要我去不成？那可太烦人了。""你想小家伙会去放鹅吗？现在的小孩可没有那么听话，他们做事只图新鲜，就像那种小孩，本让他去放牛，却去追什么三只山鸟。""哼！"只听特琳娜说，"如果他胆敢胡来，不听我的话，我会用棒子敲下他一层皮来，哈利，你说呢？"她面红耳赤地大叫着，顺手操起那根赶老鼠的根子，"瞧，就这么收拾他！"她伸手一敲，不巧打着了床头的蜂蜜罐。 罐子猛地撞在墙壁上，碰了个粉碎，甜美的蜂蜜全洒在了地上。 "带崽的鹅就躺在这儿了，"只听哈利说，"它们再也不用人来照看了。幸亏罐子没有砸在我头上，这真是不幸中的万幸。"说着，他瞧见了碎罐片上仍残有一些蜂蜜，便伸手掬起来，口里津津乐道地说："老婆啊，剩下的这点我们可以放心吃了。担了这么久的惊，我们总算可以安宁了。起得迟又有什么的，反正白天够长的！""太对了！"特琳娜应和道，"我们总会有出头之日的。你也知道，有只蜗牛曾应邀去参加婚礼，可是等别人生下了小孩，并要举行命名仪式时它才赶到，到了屋前却一下跌下了篱笆，它不是口中还说：'欲速则不达'嘛！"
哈利马上从地上爬起来，拖着疲惫的步子，径直穿过大街，来到了不远处的特琳娜父母家，直接了当地向他们要求把那勤劳、善良的女孩嫁给他。 特琳娜的父母也没多犹豫，心想："物以类聚嘛！"便同意了这门亲事。
胖婆特琳娜就这样嫁给了哈利，每天她都要牵着两头羊去放。 这下哈利可好啦！ 他不需再干活，成天无所事事。 他有时也和妻子一起去放羊，并说："我偶尔去去，为的是将来休息得更多，否则人们就会感觉麻木的。"
然而特琳娜懒起来决不亚于他。 "哈利宝贝，"一天她对丈夫说："我们这么辛苦干活何苦呢？简直是在虚度年华嘛！这真的没必要。那两头羊每天一清早就咩咩地叫，吵得我们睡不好觉，何不把它送给邻居，与他换一窝蜜蜂不是更好吗？我们可以把它养到屋后的阳光下 ，这无需我们多照看，蜜蜂本来就不需人去管，更不用赶到田间去，它们自己会飞来飞去，并且还会采蜜，一点也不麻烦。 ""言之有理。 "哈利夸道，"我们说做便做，加之蜂蜜比羊奶好吃，更有营养，且保存期也长得多。 "
邻居拿一窝蜜蜂换来了两头羊，心里可欢喜啦！ 蜜蜂每天忙着飞进飞出，一点也不知疲倦，它们在蜂窝里酿满了诱人的蜜，到了秋天，哈利就聚上了满满一罐蜜。 夫妻俩把那个罐子摆在靠床的墙壁的搁板上，为了防小偷和老鼠，特琳娜特意找来了一根粗大的榛树棒，准备在床边，只要有动静，她一伸手便可拿到，一点也不费神，这样很快可赶走那些不速之客。
每天不到日当正午，懒鬼哈利可不想起床。 他常说："起得早，多消耗。"一天早上，日已上三竿，他还直挺在床上，这时他对妻子说："女人喜欢甜食，你常独自一人偷吃蜂蜜，趁你还没喝光，不如拿它换只带崽的鹅来。""不嘛！"只听他妻子说："我们身旁又无小孩，谁去放鹅呢？难道你要我去不成？那可太烦人了。""你想小家伙会去放鹅吗？现在的小孩可没有那么听话，他们做事只图新鲜，就像那种小孩，本让他去放牛，却去追什么三只山鸟。""哼！"只听特琳娜说，"如果他胆敢胡来，不听我的话，我会用棒子敲下他一层皮来，哈利，你说呢？"她面红耳赤地大叫着，顺手操起那根赶老鼠的根子，"瞧，就这么收拾他！"她伸手一敲，不巧打着了床头的蜂蜜罐。 罐子猛地撞在墙壁上，碰了个粉碎，甜美的蜂蜜全洒在了地上。 "带崽的鹅就躺在这儿了，"只听哈利说，"它们再也不用人来照看了。幸亏罐子没有砸在我头上，这真是不幸中的万幸。"说着，他瞧见了碎罐片上仍残有一些蜂蜜，便伸手掬起来，口里津津乐道地说："老婆啊，剩下的这点我们可以放心吃了。担了这么久的惊，我们总算可以安宁了。起得迟又有什么的，反正白天够长的！""太对了！"特琳娜应和道，"我们总会有出头之日的。你也知道，有只蜗牛曾应邀去参加婚礼，可是等别人生下了小孩，并要举行命名仪式时它才赶到，到了屋前却一下跌下了篱笆，它不是口中还说：'欲速则不达'嘛！"