MAGYAR

A bagoly

DANSK

Uglen


Jó pár száz esztendővel ezelőtt, amikor még az emberek nem voltak olyan okosak és minden hájjal megkentek, mint manapság, furcsa dolog történt egy városkában. Éjnek idején egyszer egy nagyfajta bagoly - uhubagolynak hívják - betévedt egy környékbeli erdőből az egyik polgárnak a csűrjébe. Ott lepte meg a virradat.

Tudni való, hogy a bagoly éjszakai madár, nem lát jól a napvilágnál, nem is szeret nappal mutatkozni, mert olyankor a többi szárnyas rettenetes ricsajjal űzőbe szokta venni.

Nos hát ez a mi uhumadarunk sem merte elhagyni a csűrt, amelyikben éjjel tanyázott; behúzódott az egyik sarokba, ott gubbasztott, ott várta, hogy megint besötétedjék.

Reggel a szolgalegény bement a csűrbe szalmáért. Meglátta a sarokban a nagy szürke madarat. Megijedt tőle, szaladt hanyatt-homlok a gazdájához, és jelentette neki, hogy a csűrben egy szörnyeteg kuporog, amilyet ő még életében sosem látott, forgatta a szemét, és olyan félelmetes a formája, hogy aki a közelébe merészkedik, bizonyára minden teketória nélkül bekapja.

- Ismerlek, jómadár! - mondta a gazda. - Egy rigót még valahogyan megkergetsz, de ha már egy döglött kakas hever az utadban, előbb hazaszaladsz a botodért, és csak úgy mersz a közelébe kerülni! No, majd én megnézem azt a szörnyeteget - tette hozzá.

Nagy bátran lement a csűrbe, és körülnézett. Hanem amikor a tulajdon szemével is megpillantotta a riasztó jószágot, nem kisebb ijedelem fogta el, mint az imént a szolgalegényt. Egyetlen hatalmas ugrással kint termett a csűrből, rohant a szomszédjához, lélekszakadva esett be az ajtaján, alig bírta kinyögni, mi baja.

- Egy veszedelmes vadállat ütött tanyát nálam... Sohasem láttam még hozzá hasonlót... Ha kitör a csűrből, az egész város szörnyű veszedelembe jut... Gyertek, segítsetek...

Föllármázták a környéket, zenebona támadt az utcákban, a polgárok nyársat, vasvillát, kaszát, fejszét ragadtak, és elszántan a csűr felé tódultak. Csakhamar megérkezett a tanács is, élén a polgármesterrel. A piactéren csatarendbe álltak, aztán megindultak a csűr ellen. Óvatos hadmozdulatokkal annak rendje és módja szerint körülvették, mint egy ellenséges várat.

Akkor előállt egy eltökélt dalia, előreszegezte a nyársrudat, és halált megvető bátorsággal behatolt a csűrbe.

Egy pillanatig néma csend volt, majd irtózatos ordítás harsant: a dalia rohant ki a csűrből, elhajította a nyársat, és halotthalaványan rogyott megrökönyödött társai karjába. Egy szó nem sok, annyit sem bírt kinyögni.

- Eh, nyúlszívű! - mondta egy még nála is vakmerőbb pocakos hős, és vasvillát szegezve, teljes terjedelmében benyomult az ellenség hadiszállására.

Egy félperc múlva iszkolt ő is kifelé, mint akit kergetnek. Még hátra is tekingetett, nem üldözik-e. Leroskadt a téren a kút mellett a kőpadra, tenyerébe ejtette a fejét, úgy rebegte:

- Nem, ez aztán igazán nem tréfa!

Még egy vállalkozó akadt, de az se járt különben; nagy garral elindult, aztán szégyenszemre megfutamodott.

Már-már úgy látszott, hogy nem a polgárok űzik ki a szörnyeteget a csűrből, hanem a szörnyeteg őket a városukból. Végül azonban jelentkezett egy nagy behemót ember, aki sokat forgott mindenféle hadakban, és híres volt vitézi tetteiről.

- Mit gondoltok, elég, ha csak megbámuljátok az ellenséget? Komoly munka ez, nem gyerekjáték! De látom, mindnyájan anyámasszony katonái vagytok; mind féltek, hogy beletörik a fogatok ebbe a kemény dióba!

- Jó, jó - mondták neki a polgártársai -, elismerjük, hogy te vagy a legnagyobb vitéz a városban; segíts hát rajtunk!

- Hozzátok ide a fegyverzetemet! - rendelkezett a nagy hős.

Páncélt öltött, kardot kötött, dárdát fogott. A többiek áhítattal figyelték s készülődését, magasztalták a bátorságár, aggódtak az életéért. Aztán önkéntes jelentkezők odakúsztak a csűrhöz, és elszántan kitárták a kapuját.

Elképedt, megdöbbent moraj hangzott: ott ült a bagoly a szemük előtt a csűr közepén, a magasban; elunta magát a sarokban, és rátelepedett az egyik keresztgerendára, onnét hunyorgott vaksin lefelé.

- Hamar ide a létrát! - adta ki a parancsot a hős férfiú.

Hoztak is nyomban egy éktelenül hosszú lajtorját. Azt a vitéz nekitámasztotta a gerendának, és elkezdett fokról fokra fölfelé mászni.

Odakint egyszeriben elragadta a nézőket a lelkesedés. Éljeneztek, hurráztak, biztatták a páncélos vitézt, viselkedjék igazi hőshöz illően, mutassa meg, hogy helyén a szíve, mentse meg a város becsületét.

A baglyot egészen megvadította a lenti sokadalom meg a nagy zsivajgás. Látta, hogy valamiféle ismeretlen óriás közeledik felé a levegőben, de zavarában nem tudta, merre meneküljön. Ijedtében kimeresztette a szemét, fölborzolta a tollát, csattogtatta a csőrét, és rekedtén rikoltozni kezdett:

- Szúrd le! Szúrd le! - kiáltozta lent a tömeg.

- Bezzeg nem ordítoznátok így, ha ti volnátok a helyemben! - szólt vissza bosszúsan a hős.

Már nem volt messze a bagolytól. Megtorpant, topogott, izgett-mozgott a páncéljában, de mert mégsem akart szégyenben maradni annyi ember szeme láttára, összeszedte magát, és még egy fokkal feljebb hágott.

A bagoly még nála is jobban félt. Még jobban kimeresztette a szemét, és kétségbeesésében még rémültebben elrikkantotta magát: - Uhu!

Ez már a mi bajnokunknak is sok volt! Tetőtől talpig reszketni kezdett, nem volt se holt, se élő, azt sem tudta, hogyan jutott le a létráról.

Ha már ő is így járt, hogy is akadt volna ezután vállalkozó, aki az életét kockáztatni merte volna!

- Ez a szörnyeteg éppen csak ráfújt a város legerősebb emberére, máris semmivé tette! - mondták. - Nincs az a halandó, akivel el ne bánnék! Tanakodni kezdtek, hogyan mentsék meg a várost a végveszedelemtől. Sokáig tanácskoztak, mert úgy látszott, nincs mentség, el kell készülniök a pusztulásra. Akkor azonban a polgármesternek mentő ötlete támadt.

- Én azt javaslom, fizessük meg a város pénztárából a gazdának a csűre árát gabonástul, szalmástul-szénástul, nehogy károsodás érje, aztán gyújtsuk föl ezt az átkozott épületet; ha porig ég, a szörnyeteg is megég benne, és így senkinek sem vész oda az élete érte. Ilyenkor nincs helye a takarékosságnak. Ha fukarkodnánk, csak pórul járnánk!

Egyhangúlag, nagy lelkesedéssel el is fogadták nyomban a javaslatot. A csűrt meggyújtották mind a négy sarkán. Csakhamar lángba borult, és a bagoly nyomorultul benne égett. Így szabadultak meg a szörnyetegtől.

Aki nem hiszi, járjon utána.
Vel et par hundrede år siden, da folk ikke var nær så kloge og durkdrevne som nu, hændte der en ganske mærkelig begivenhed i en lille by. Tilfældigvis var en af de store ugler fra skoven, som hedder hornugler, kommet ind i en lade, og da dagen brød frem, turde den ikke vove sig ud, af frygt for de andre fugle, som skriger så ganske forfærdeligt, når de ser den. Da karlen om morgenen kom ud i laden for at hente hø, blev han så forskrækket ved at se uglen, som sad i en krog, at han styrtede ind og fortalte sin herre, at der ude i laden sad det forfærdeligste uhyre, han nogensinde havde set. Det rullede med øjnene og så ud, som om det uden videre kunne fare løs på en og sluge en. "Åh, jeg kender dig nok," sagde manden, "du er modig nok til at løbe efter en drossel ude på marken, men når du får øje på en død hane, henter du først en stok, før du tør gå hen til den. Lad mig nu bare selv komme ned og se, hvad det er for et uhyre." Derpå gik han nok så frejdigt ned i laden og så sig om. Men da han opdagede det skrækkelige dyr, blev han ligeså bange som karlen. Med lange sæt sprang han ud og løb hen til sine naboer for at bede dem om hjælp mod dette ukendte, farlige dyr. Hele byen kunne jo komme i fare, hvis det kom ud fra laden. Der blev stor larm og ståhej. Borgerne kom trækkende med spyd, høtyve, leer og økser, som om de skulle i krig. Til sidst kom endogså rådsherrerne med borgmesteren i spidsen. Da de havde stillet sig i orden henne på torvet, drog de hen til laden og omringede den. En af de modigste trådte så frem og gik ind med fældet spyd, men et øjeblik efter udstødte han et højt skrig og kom ud, dødbleg, uden at kunne sige et ord. To andre vovede sig nu derind, men det gik dem ikke en smule bedre. Til sidst trådte en stor, stærk mand frem. Han var berømt for sin tapperhed i krigen. "Vi jager ikke uhyret bort alene ved at se på det," sagde han, "vi må tage alvorlig fat, men jeg ser jo nok, at I er blevet til kvinder allesammen, og ingen tør vove sin pels." Han fik nu fat i harnisk, sværd og spyd, og alle priste ham for hans mod, skønt de skælvede for hans liv. Ladeportene blev lukket op, og man så uglen sidde på en af de store tværbjælker. Han stillede så en stige derop og belavede sig på at kravle op ad den. Alle folk råbte til ham, at han skulle være ved godt mod, og bad St. Georg, der havde dræbt dragen, hjælpe ham. Uglen var imidlertid blevet ganske forstyrret af alle de mange menneskers råb, og vidste hverken ud eller ind, så da han var kommet omtrent helt op ad stigen, gav den sig til at rulle frygteligt med øjnene, strittede med fjerene, løftede vingerne og hvæsede med sin hæse stemme: "Uhu, uhu." - "Stød nu til," råbte folkene til den tapre helt. "Det ville I nok ikke sige, hvis I stod heroppe," sagde han. Han vovede sig endnu et trin højere, men så begyndte han at ryste over hele kroppen, og halv afmægtig gav han sig til at kravle ned igen.

Nu var der ingen, som turde gå derind. "Det uhyre har alene ved sin hvæsen og pusten taget modet fra den stærkeste mand og såret ham dødeligt," sagde de, "hvorfor skulle vi udsætte vores liv?"

De holdt nu råd om, hvad de skulle gøre, for at ikke hele byen skulle gå til grunde. De kunne først slet ikke hitte på noget, men langt om længe sagde borgmesteren: "Jeg synes, at byens kasse skal betale ejermanden laden og alt, hvad der står derinde, korn og hø og halm, og således holde ham skadesløs. Så stikker vi ild på det hele, så det skrækkelige dyr brænder. Der er dog ingen mening i, at nogen skal sætte sit liv til. Her er ingen tid at spilde, og det ville være ilde anbragt sparsommelighed at knibe på pengene her." De syntes allesammen, at han havde ret. Der blev altså stukket ild på laden i alle fire hjørner, og uglen fik en ynkelig død i flammerne. Og den, der ikke vil tro det, kan bare selv gå hen og spørge ad.




Hasonlítsa össze a két nyelv:













Donations are welcomed & appreciated.


Thank you for your support.