The devil with the three golden hairs


Az ördög s az ő három arany hajaszála

There was once a poor woman who gave birth to a little son; and as he came into the world with a caul on, it was predicted that in his fourteenth year he would have the King's daughter for his wife.

It happened that soon afterwards the King came into the village, and no one knew that he was the King, and when he asked the people what news there was, they answered, "A child has just been born with a caul on; whatever any one so born undertakes turns out well. It is prophesied, too, that in his fourteenth year he will have the King's daughter for his wife."

The King, who had a bad heart, and was angry about the prophecy, went to the parents, and, seeming quite friendly, said, "You poor people, let me have your child, and I will take care of it." At first they refused, but when the stranger offered them a large amount of gold for it, and they thought, "It is a luck-child, and everything must turn out well for it," they at last consented, and gave him the child.

The King put it in a box and rode away with it until he came to a deep piece of water; then he threw the box into it and thought, "I have freed my daughter from her unlooked-for suitor."

The box, however, did not sink, but floated like a boat, and not a drop of water made its way into it. And it floated to within two miles of the King's chief city, where there was a mill, and it came to a stand-still at the mill-dam. A miller's boy, who by good luck was standing there, noticed it and pulled it out with a hook, thinking that he had found a great treasure, but when he opened it there lay a pretty boy inside, quite fresh and lively. He took him to the miller and his wife, and as they had no children they were glad, and said, "God has given him to us." They took great care of the foundling, and he grew up in all goodness.

It happened that once in a storm, the King went into the mill, and he asked the mill-folk if the tall youth was their son. "No," answered they, "he's a foundling. Fourteen years ago he floated down to the mill-dam in a box, and the mill-boy pulled him out of the water." Then the King knew that it was none other than the luck-child which he had thrown into the water, and he said, "My good people, could not the youth take a letter to the Queen; I will give him two gold pieces as a reward?" - "Just as the King commands," answered they, and they told the boy to hold himself in readiness. Then the King wrote a letter to the Queen, wherein he said, "As soon as the boy arrives with this letter, let him be killed and buried, and all must be done before I come home."

The boy set out with this letter; but he lost his way, and in the evening came to a large forest. In the darkness he saw a small light; he went towards it and reached a cottage. When he went in, an old woman was sitting by the fire quite alone. She started when she saw the boy, and said, "Whence do you come, and whither are you going?" - "I come from the mill," he answered, "and wish to go to the Queen, to whom I am taking a letter; but as I have lost my way in the forest I should like to stay here over night." - "You poor boy," said the woman, "you have come into a den of thieves, and when they come home they will kill you." - "Let them come," said the boy, "I am not afraid; but I am so tired that I cannot go any farther:" and he stretched himself upon a bench and fell asleep.

Soon afterwards the robbers came, and angrily asked what strange boy was lying there? "Ah," said the old woman, "it is an innocent child who has lost himself in the forest, and out of pity I have let him come in; he has to take a letter to the Queen." The robbers opened the letter and read it, and in it was written that the boy as soon as he arrived should be put to death. Then the hard-hearted robbers felt pity, and their leader tore up the letter and wrote another, saying, that as soon as the boy came, he should be married at once to the King's daughter. Then they let him lie quietly on the bench until the next morning, and when he awoke they gave him the letter, and showed him the right way.

And the Queen, when she had received the letter and read it, did as was written in it, and had a splendid wedding-feast prepared, and the King's daughter was married to the luck-child, and as the youth was handsome and agreeable she lived with him in joy and contentment.

After some time the King returned to his palace and saw that the prophecy was fulfilled, and the luck-child married to his daughter. "How has that come to pass?" said he; "I gave quite another order in my letter." So the Queen gave him the letter, and said that he might see for himself what was written in it. The King read the letter and saw quite well that it had been exchanged for the other. He asked the youth what had become of the letter entrusted to him, and why he had brought another instead of it. "I know nothing about it," answered he; "it must have been changed in the night, when I slept in the forest."

The King said in a passion, "You shall not have everything quite so much your own way; whosoever marries my daughter must fetch me from hell three golden hairs from the head of the devil; bring me what I want, and you shall keep my daughter." In this way the King hoped to be rid of him for ever. But the luck-child answered, "I will fetch the golden hairs, I am not afraid of the Devil."

Thereupon he took leave of them and began his journey. The road led him to a large town, where the watchman by the gates asked him what his trade was, and what he knew. "I know everything," answered the luck-child. "Then you can do us a favour," said the watchman, "if you will tell us why our market-fountain, which once flowed with wine has become dry, and no longer gives even water?" - "That you shall know," answered he; "only wait until I come back." Then he went farther and came to another town, and there also the gatekeeper asked him what was his trade, and what he knew. "I know everything," answered he. "Then you can do us a favour and tell us why a tree in our town which once bore golden apples now does not even put forth leaves?" - "You shall know that," answered he; "only wait until I come back." Then he went on and came to a wide river over which he must go. The ferryman asked him what his trade was, and what he knew. "I know everything," answered he. "Then you can do me a favour," said the ferryman, "and tell me why I must always be rowing backwards and forwards, and am never set free?" - "You shall know that," answered he; "only wait until I come back."

When he had crossed the water he found the entrance to Hell. It was black and sooty within, and the Devil was not at home, but his grandmother was sitting in a large arm-chair. "What do you want?" said she to him, but she did not look so very wicked. "I should like to have three golden hairs from the devil's head," answered he, "else I cannot keep my wife." - "That is a good deal to ask for," said she; "if the devil comes home and finds you, it will cost you your life; but as I pity you, I will see if I cannot help you." She changed him into an ant and said, "Creep into the folds of my dress, you will be safe there." - "Yes," answered he, "so far, so good; but there are three things besides that I want to know: why a fountain which once flowed with wine has become dry, and no longer gives even water; why a tree which once bore golden apples does not even put forth leaves; and why a ferry-man must always be going backwards and forwards, and is never set free?" - "Those are difficult questions," answered she, "but only be silent and quiet and pay attention to what the devil says when I pull out the three golden hairs."

As the evening came on, the devil returned home. No sooner had he entered than he noticed that the air was not pure. "I smell man's flesh," said he; "all is not right here." Then he pried into every corner, and searched, but could not find anything. His grandmother scolded him. "It has just been swept," said she, "and everything put in order, and now you are upsetting it again; you have always got man's flesh in your nose. Sit down and eat your supper." When he had eaten and drunk he was tired, and laid his head in his grandmother's lap, and before long he was fast asleep, snoring and breathing heavily. Then the old woman took hold of a golden hair, pulled it out, and laid it down near her. "Oh!" cried the devil, "what are you doing?"

"I have had a bad dream," answered the grandmother, "so I seized hold of your hair." - "What did you dream then?" said the devil. "I dreamed that a fountain in a market-place from which wine once flowed was dried up, and not even water would flow out of it; what is the cause of it?" - "Oh, ho! if they did but know it," answered the devil; "there is a toad sitting under a stone in the well; if they killed it, the wine would flow again."

He went to sleep again and snored until the windows shook. Then she pulled the second hair out. "Ha! what are you doing?" cried the devil angrily. "Do not take it ill," said she, "I did it in a dream." - "What have you dreamt this time?" asked he. "I dreamt that in a certain kingdom there stood an apple-tree which had once borne golden apples, but now would not even bear leaves. What, think you, was the reason?"

"Oh! if they did but know," answered the devil. "A mouse is gnawing at the root; if they killed this they would have golden apples again, but if it gnaws much longer the tree will wither altogether. But leave me alone with your dreams: if you disturb me in my sleep again you will get a box on the ear." The grandmother spoke gently to him until he fell asleep again and snored. Then she took hold of the third golden hair and pulled it out. The devil jumped up, roared out, and would have treated her ill if she had not quieted him once more and said, "Who can help bad dreams?"

"What was the dream, then?" asked he, and was quite curious. "I dreamt of a ferry-man who complained that he must always ferry from one side to the other, and was never released. What is the cause of it?" - "Ah! the fool," answered the devil; "when any one comes and wants to go across he must put the oar in his hand, and the other man will have to ferry and he will be free." As the grandmother had plucked out the three golden hairs, and the three questions were answered, she let the old serpent alone, and he slept until daybreak. When the devil had gone out again the old woman took the ant out of the folds of her dress, and gave the luck-child his human shape again.

"There are the three golden hairs for you," said she. "What the Devil said to your three questions, I suppose you heard?" - "Yes," answered he, "I heard, and will take care to remember." - "You have what you want," said she, "and now you can go your way." He thanked the old woman for helping him in his need, and left hell well content that everything had turned out so fortunately. When he came to the ferry-man he was expected to give the promised answer. "Ferry me across first," said the luck-child, "and then I will tell you how you can be set free," and when he reached the opposite shore he gave him the devil's advice: "Next time any one comes, who wants to be ferried over, just put the oar in his hand."

He went on and came to the town wherein stood the unfruitful tree, and there too the watchman wanted an answer. So he told him what he had heard from the devil: "Kill the mouse which is gnawing at its root, and it will again bear golden apples." Then the watchman thanked him, and gave him as a reward two asses laden with gold, which followed him. At last he came to the town whose well was dry. He told the watchman what the devil had said: "A toad is in the well beneath a stone; you must find it and kill it, and the well will again give wine in plenty." The watchman thanked him, and also gave him two asses laden with gold.

At last the luck-child got home to his wife, who was heartily glad to see him again, and to hear how well he had prospered in everything. To the King he took what he had asked for, the devil's three golden hairs, and when the King saw the four asses laden with gold he was quite content, and said, "Now all the conditions are fulfilled, and you can keep my daughter. But tell me, dear son-in-law, where did all that gold come from? this is tremendous wealth!" - "I was rowed across a river," answered he, "and got it there; it lies on the shore instead of sand." - "Can I too fetch some of it?" said the King; and he was quite eager about it. "As much as you like," answered he. "There is a ferry-man on the river; let him ferry you over, and you can fill your sacks on the other side."

The greedy King set out in all haste, and when he came to the river he beckoned to the ferry-man to put him across. The ferry-man came and bade him get in, and when they got to the other shore he put the oar in his hand and sprang out. But from this time forth the King had to ferry, as a punishment for his sins. Perhaps he is ferrying still? If he is, it is because no one has taken the oar from him.
Hajdanában réges-régen egy szegény asszonynak fiacskája született. Megjósolták róla, hogy amint tizennégy esztendős lesz, elveszi a király lányát feleségül. Nem sokkal ezután ellátogatott a szegény asszony falujába a király, de mert álruhában járt, nem tudta senki, kicsoda, micsoda. Megkérdezte a falusiaktól, mi újság arrafelé.
- A minap egy gyerek született minálunk - mondták neki. - Megjósolták róla, hogy tizennégy esztendős korában feleségül veszi a király lányát. Komisz ember volt a király, szerfölött bosszantotta a jóslat. Elment a szülőkhöz, és nagy barátságosan így szólt hozzájuk:
- Jó emberek, ti igen szegények vagytok, örülhettek, ha magatok megéltek. Adjátok nekem a fiatokat, majd én gondját viselem.
Azok egy ideig tétováztak, de az idegen nagy pénzt ígért a gyerekért, aztán meg azt gondolták: "Szerencsegyerek, biztosan ez is a javára válik." Így hát végül is beleegyeztek a dologba, és odaadták a királynak a csecsemőt.
A király egy ládikába tette a kisdedet, és ellovagolt vele. Addig vitte, míg egy nagy folyóhoz nem ért. Megállt a parton, és belevetette a ládikát a vízbe.
"No - gondolta magában -, megszabadítottam a lányomat egy hívatlan kérőtől!"
A ládika azonban nem merült el, hanem a víz színén maradt; úgy lebegett rajta, mint egy parányi hajócska. Jó asztalos készítette: egy csepp nem sok, annyi víz sem szivárgott bele.
A folyó a király fővárosa felé folyt. Onnét vagy két mérföldnyire vízimalom állt a part mentén. A ládikát éppen úgy sodorta az ár, hogy fennakadt ennek a malomnak a gátján. Éppen ott bámészkodott egy molnárlegény. Észrevette a kis ládát, azt hitte, talán kincs van benne; gyorsan kihalászta egy kampósbottal. Hát amint a fedelét felnyitja, mit lát? Egy eleven, takaros kis csecsemő fekszik benne, egy formás fiúcska. A legény szaladt vele egyenest a molnárékhoz.
- Nézze csak, mester uram, mit halásztam a folyóban!
A molnáréknak nem volt gyerekük; megörültek a csöppségnek, gondjukba vették és fölnevelték; a saját édesfiukkal sem bánhattak volna nagyobb szeretettel.
Telt-múlt az idő, a csecsemőből futkározó kisgyerek lett; aztán megint elmúlt egypár esztendő, és az eleven fiúcska derék, szemrevaló legénykévé serdült.
Az idő tájt a király megint az országot látogatta. Egyszer szabad ég alatt érte a zivatar, s ő éppen abba a malomba menekült az eső elől. A tornácon ülve várta hogy elálljon a zápor, s egyszer csak megpillantotta a legénykét.
- Tiétek ez a szép fiú? - kérdezte.
- Nem édesgyerekünk, instálom alássan - felelte a molnár -, talált gyerek, úgy hozta ide a víz egy ládikában, éppen tizennégy esztendeje.
A király megütődött, amint ezt meghallotta, mert rögtön tudta, hogy ez a fiú nem lehet más, mint a szerencsegyerek, akit ő tizennégy évvel ezelőtt el akart pusztítani.
"No, a víz kivethetett, de azért mégsem szabadulsz meg a sorsodtól!" - gondolta magában.
Odafordult a molnárékhoz:
- Jó emberek, nem vihetne el ez a fiú egy levelet a királynénak? Nem kívánom ingyen, két aranyat adnék neki érte.
- Ahogyan parancsolod, urunk királyunk - felelte a molnár.
Azzal szólt a legénykének, készülődjék, mert fontos szolgálatot kell tennie a királynak.
A király pedig nekiült, és levelet írt a feleségének. Hamar elkészült vele mert csak ennyi állt a levélben:
"Ahogy a fiú megérkezik a levelemmel, tüstént fogasd el, ölesd meg és temettesd el, híre-pora se legyen, mire hazaérek."
A legényke fürgén elindult a levéllel, de mert már alkonyodott, és az út sűrű erdőn vitt keresztül, csakhamar eltévedt. Bolyongott egy ideig a fák közt, aztán pislákoló fényt vett észre, arrafelé tartott, és nemsokára rá bukkant egy kis házra.
Amint benyitott, egy öregasszony emelte fel a fejét a tűzhelynél. Megijedt, amikor a fiút meglátta.
- Hát téged mi szél hozott ide? - kérdezte.
- A malomból jövök - felelte a fiú -, és a királynéhoz igyekszem, levelet viszek neki. Eltévedtem az erdőben, szeretnék itt meghálni.
- Jaj, édes fiam - mondta az öreg -, rossz helyre kerültél, rablók tanyája ez, ha megjönnek, megölnek!
- Tőlem jöhet, aki akar - felelte a fiú -, én ugyan nem félek. Meg aztán olyan fáradt vagyok, hogy ha akarnék, sem tudnék továbbmenni. Azzal végigvetette magát a padkán, és elaludt. Csakhamar megjöttek a rablók; dühösen kérdezték, miféle gyerek hever ott.
- Szegény ártatlan fiú - mondta az öreg -, eltévedt az erdőben; meg szántam, befogadtam, levelet visz a királynénak.
A haramiák felnyitották a levelet; és amint elolvasták benne a parancsot, hogy a fiút meg kell ölni, marcona szívük megesett rajta. A bandavezér széttépte a levelet, és másikat írt helyette; abban az állt, hogy a fiúhoz azonnal hozzá kell adni a király lányát.
Reggelig békén hagyták, hadd aludja ki magát a padkán. Mikor pitymallatkor fölébredt, kezébe nyomták a levelet, és útjára bocsátották.
A királyné, ahogy megkapta és elolvasta a levelet, mindent aszerint tett, amint benne írva volt: fényes lakodalmat csapott és hozzáadta a királylányt a szerencsegyerekhez. A fiú szép is volt, kedves is volt, így hát az ifjú pár boldogan és vidáman élt.
Nem sokkal ezután hazatért a király a palotájába. Látta: betelt a jóslat; akármit tett ellene, a szerencsegyerek mégiscsak feleségül vette a lányát. Dúlt-fúlt mérgében, haragosan felelősségre vonta a feleségét.
- Hát ez hogyan történt?! Hiszen én egészen mást hagytam meg a levelemben!
Erre a királyné odaadta neki a levelet, olvassa a tulajdon szemével. A király rögtön látta, hogy elcserélték a levelét. Hívatta a szerencsegyereket, rátámadt:
- Mit műveltél te az én levelemmel?
- Én ugyan semmit a világon - felelte a fiú tiszta lelkiismerettel.
- Márpedig valótlant mondasz - háborgott a király -, mert én nem ezt írtam! Kicserélték a levelemet!
- Arról én nem tudok semmit - mondta a fiú -, de meglehet, hogy a haramiák űztek valami tréfát velem, amíg a tanyájukon aludtam.
És elmondta a királynak, hol, kiknél hált akkor éjjel, amikor eltévedt a levelével.
A király sehogyan sem tudott beletörődni, hogy így fordult a dolog. Azt mondta a fiúnak:
- Nagy hűtlenség, hogy nem vigyáztál eléggé a levelemre, ezért büntetés jár; nem úszhatod meg ilyen könnyen a dolgot. Különben is, aki az én leányomnak az ura akar lenni, annak el kell hoznia nekem a pokolból az ördög három arany hajszálát. Megértetted?
Mert hát azt remélte a király, ezzel örökre megszabadul tőle. De a szerencsegyerek egy csöppet sem ijedt meg:
- Az ördögtől nem félek, a három aranyhajszálat elhozom.
Azzal elköszönt, és útnak indult.
Ment szaporán, és egy idő múlva egy nagy városhoz érkezett. A kapuban az őr kikérdezte, mit tud, miféle mesterséghez ért.
- Tudok én mindenhez! - felelte a szerencsegyerek.
- No, akkor segíthetsz rajtunk - mondta az őr. - Van a városnak egy kútja, hajdan bor folyt belőle, ma meg még csak víz sem. Megmondhatnád, miért apadt ki.
- Majd megtudjátok - felelte a legény -, csak várjatok, míg vissza jövök.
Azzal ment tovább. Hamarosan egy másik városhoz ért. Ott a kapuőr megint csak faggatni kezdte, mit tud, mihez ért.
- Tudok én mindenhez! - felelte.
- No, akkor segíthetsz rajtunk. Van a városnak egy fája, hajdan arany alma termett rajta, most meg még csak levelet sem hajt. Miért nem?
Majd megtudjátok, csak várjatok, míg visszajövök.
És ment tovább. Egy nagy folyó állta útját; át akart kelni rajta. Kérdi a révész, mit tud, mihez ért.
- Tudok én mindenhez!
- No, akkor mondd meg nekem, miért kell örökké ide-oda eveznem, miért nem vált fel soha senki.
- Majd megtudod, csak várj, amíg visszajövök.
Átkelt a vízen; hát egy éktelen, kormos lyuk tátongott feléje a túlsó parton: ott nyílt a pokol bejárata. A legény nem sokat teketóriázott, fogta magát, bement. Az ördög éppen úton járt valahol; nem volt otthon, csak az öreganyja. Ott ült a vénség egy nagy karosszékben, és csodálkozva tekintett a váratlan vendégre.
- Hát te mit keresel itt, ahol a madár se jár? - kérdezte.
- Szeretnék három arany hajszálat az ördög fejéről - felelte a fiú -, különben nem tarthatom meg a feleségemet.
- Ez nagy dolog - csóválta a fejét a vénasszony -, de az sem kisebb, amit kérsz. Tudod-e, hogy ha az ördög hazajön, és itt talál, nyomban kitekeri a nyakadat?
- Tudom, tudom, de hát mit tehetek? - felelte a fiú.
Az öregasszony végigmérte, arca egyre barátságosabb lett, csak úgy táncolt rajta a rengeteg ránc.
- Tetszel nekem, nem venném a szívemre, ha baj érne itt nálunk. Lássuk, mit tehetek érted.
Azzal egyszeriben hangyává varázsolta.
- Bújj be gyorsan a szoknyám ráncába, ott biztonságban vagy!
A fiú szedte a hangyalábait, elbújt, aztán kiszólt a szoknya ráncából:
- Volna ám még három kérdésem is!
- Miféle kérdések, hadd halljam! - szólt a vénasszony.
- Az első: miért apadt el a kút, amelyikből azelőtt bor folyt, most meg még csak vizet sem ád? A második: miért száradt ki a fa, amelyik azelőtt aranyalmát termett, most meg még csak levelet sem hajt? A harmadik miért kell a révésznek örökösen ide-oda eveznie, miért nem váltja fel soha senki?
- Nehéz kérdés mind a három - felelte a vénasszony -, de csak maradj veszteg, és jól figyeld meg, mit mond az ördög, amikor a három arany haj szálát kitépem.
Sötét este volt már, jött is haza nagy dérrel-dúrral az ördög, és már messziről azt kiabálta:
- Nem tiszta a levegő! Emberszagot érzek! Emberszagot érzek! Berontott a szobába, csak úgy a lábával rúgta be maga után az ajtót, s nyomban nekiállt a keresésnek; átkutatott minden zugot, még az ágy alá is benézett, de hiába, nem talált senkit.
Az öreganyja meg lehordta:
- Nem szégyelled magad! Most takarítottam, most raktam rendet, máris tővel-heggyel összehánysz itt mindent! Örökösen emberszagot szimatolsz! Inkább ülj le, láss neki a vacsorádnak!
Az ördög jót evett-ivott, aztán, mert fáradt volt, lehajtotta a fejét az öreganyja ölébe.
- Vakargass egy kicsit - mondta nyűgösen.
A vénasszony vakargatni kezdte az álmos pokolfűtő üstökét. Alig telt el egy kis idő, az ördögöt elnyomta a buzgóság; fújtatott, hortyogott keményen. Akkor az öregasszony megkereste az első arany hajszálat, kirántotta és maga mellé tette.
- Hujuj! - rikoltott az ördög. - Mi történt?
- Rosszat álmodtam, ijedtemben a hajadba kapaszkodtam - mondta az öreganyja.
- S ugyan mit álmodtál? - kíváncsiskodott az ördög.
- Egy kutat; azelőtt bor folyt belőle, most meg még csak vizet sem ád. Ugyan miért?
Az ördög jót nevetett, még a hasa is rázkódott tőle.
- Haj, ha azok az ostoba emberek tudnák! Egy varangy ül a kútban egy kő alatt; ha azt megölnék, a kútból újra bor folynék. No de aludjunk tovább.
A vénasszony megint vakargatni kezdte a sátán üstökét, míg újra el nem szenderült, s horkolni nem kezdett, hogy csak úgy rezegtek az ablakok. Akkor kirántotta a második arany hajszálat.
- Hujuj! Mit csinálsz?! - ordította dühösen az ördög.
- Ne vedd zokon - felelte az öregasszony -, álmomban kapaszkodtam beléd.
- Mit álmodtál már megint?
- Azt, hogy egy országban áll egy almafa, régen aranyalma termett rajta, most meg még csak levelet se hajt. Ugyan miért?
- Haj, ha tudnák! - felelte az ördög. - A fa gyökerét egy egér rágja; ha azt megölik, megint aranyalmát terem, de ha az egér tovább rágja, elszárad végképpen. Hanem most az tán már hagyj békén az álmaiddal, mert ha még egyszer fölzavarsz, kapsz egy pofont!
Az öregasszony váltig ígérte, hogy a világért sem háborgatja többet; azzal megint nekilátott a vakargatásnak, míg az ördög újból el nem aludt, s hortyogni kezdett. Akkor megkereste a harmadik arany hajszálát, s azt is kitépte. Nosza, fölugrott a sátán üvöltött, s el akarta rántani az öreganyja nótáját; hanem az megint csak lecsendesítette:
- Ki tehet a rosszról, amit álmában vét?
Az ördögöt újból elfogta a kíváncsiság:
- Nocsak, mit álmodtál?
- Egy révészt; mind csak azon panaszkodik, hogy örökké ide-oda kell eveznie, nem váltja fel soha senki. Ugyan miért?
- Hohó, a tökfilkó! - nevetett az ördög. - Ha jön valaki, és át akar kelni, nyomja a kezébe a lapátot, és mondja neki: "Húzd magad, ha akarod" - s ezzel aztán le is tette örökre az evezés gondját.
Most már, hogy megvolt a három arany hajszál is meg a három felelet is, az öreganyja békén hagyta a vén sátánt, hadd aludjék.
Aludt is hajnalhasadtáig.
Mikor aztán reggel megint elhordta magát, a vénasszony előszedte a hangyát a szoknyája ráncából, s visszavarázsolta annak, ami volt: szerencsegyereknek.
- Itt a három arany hajszál - mondta. - Hallottad, mit felelt az ördög a három kérdésre?
- Igen, hallottam, jól meg is jegyeztem.
- Akkor hát segítettünk a bajodon, mehetsz utadra.
A fiú szépen megköszönte az öregasszonynak, hogy ilyen jó volt hozzá a bajában; hátat fordított a pokolnak, és igen örült neki, hogy ilyen jól sikerült neki minden. Csakhamar odaért a folyóhoz. A révész, mihelyt meglátta, kérte tőle a megígért választ.
- Előbb vigyél át, aztán megmondom, hogyan szabadulhatsz.
És amint kiugrott a partra, elő is adta nyomban az ördög tanácsát:
- Ha jön valaki, és át akar kelni, nyomd a kezébe a lapátot, húzza maga, ha akarja!
Ment tovább, odaért a terméketlen almafa városához. Az őr itt is kérte a választ. Ő meg, ahogyan az ördögtől hallotta:
- Öljétek meg az egeret - mondta -, amelyik a tövét rágja, akkor majd megint aranyalmát terem a fátok!
Az őr megköszönte a szívességét, és hálából két, arannyal megrakott szamarat adott neki. Végül odaért a kiapadt kút városához. Ott is tudtára adta az őrnek, amit az ördögtől hallott:
- Egy varangy ül a kút fenekén, keressétek meg, és öljétek meg, akkor majd újra bort ád a kutatok.
Ez az őr is köszönetet mondott neki, és hálából ez is két, arannyal megrakott szamárral ajándékozta meg.
A szerencsegyerek aztán nemsokára hazaért a feleségéhez. Az asszony tiszta szívből örült a viszontlátásnak, és töviről hegyire elmondatta az urával, hol, merre járt s milyen szerencsével. A fiú meg odaadta a királynak, amit kívánt: az ördög három arany hajszálát.
A király, mikor meglátta a négy szamarat a tenger sok arannyal, egyszeriben jókedvre derült, egyszeriben csupa szíves nyájasság lett.
- Minden feltételt teljesítettél - mondta -, megtarthatod a lányomat. De mondd csak, kedves vőm, hol szerezted ezt a rengeteg aranyat? Nagy kincs ez!
- Egy folyón túlról hoztam; átkeltem a vízen, annak a túlsó partja homok helyett arannyal van terítve.
- Én is hozhatnék belőle? - tudakolta sóváran a király.
- Amennyit csak akarsz! - felelte a fiú. - Van ott egy révész, vitesd át vele magad, odaát megtömheted a zsákodat.
A kapzsi király tüstént útra kelt; odaért a folyóhoz, és intett a révésznek, vigye át. Az előcammogott, föltessékelte a királyt a kompra, és mikor átértek a túlsó partra, kezébe nyomta az evezőt, kiugrott és elszaladt. Attól fogva a királynak kellett ide-oda eveznie a két part közt; ez volt a büntetés gonoszságáért.
Most is ott révészkedik még, mert csak nem bolond valaki kivenni az evezőt a kezéből!

Compare two languages:

Donations are welcomed & appreciated.

Thank you for your support.